Sztárok

L.L. Junior függőségéről vallott: Egyszerűen beszippantott és élveztem

Egy pillanat alatt vége lett

Családtagjai folyamatosan kérték, hogy hagyja abba, de Junior nem hallgatott senkire. Végül egy sokkhatás kellett ahhoz, hogy végleg leálljon. „Édesapám halála sokkhatásként ért. Nem sokkal utána ráadásul azt is megtudtam, hogy útban van az első fiam, Lacika, és egy csapásra megváltozott minden. Az érzés, hogy édesapa leszek, valami elképesztő energiát és felelősségtudatot adott, és egyik napról a másikra leálltam. Nem tehettem meg, hogy továbbra is elszórakozzam a pénzt, amikor hamarosan gyermekem születik, akiért felelősséget kell vállalnom az élete végéig. Úgyhogy így ért véget. Nem fordultam konkrét segítségért senkihez, nem beszéltem pszichológussal, mert egyszerűen jó volt nekem az, ahogyan volt. Az apai ösztönök írtak át bennem mindent egyetlen perc alatt” – fogalmazott Junior. Ezután azonban gondoskodott róla, hogy soha többé ne essen vissza. „Besétáltam a magyarországi kaszinókba, és kértem, hogy tiltsanak ki örökre. Így aztán ha valamikor elgyengülnék, akkor sem tudnék hol játszani, mert egyszerűen be sem engednek” – mondta el az énekes.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A büszke apuka több képet is megosztott újszülött gyermekéről.

Leadfotó: instagram.com/l.l.junior

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely egyszerre törékeny és magabiztos. A fiatal színésznő nem harsány...
Sztárok
Sajnos kilencven esztendősen elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas magyar színész, díszlettervező, filmrendező, képzőművész.
Sztárok
Kirobbanó formában van Selena Gomez, aki saját kozmetikai márkájának partiján villantotta meg tökéletes vonalait egy rendkívül csábító ruhában.
Lifestyle
Egy beszélgetés vagy találkozás régi félreértéseket segíthet tisztázni a Skorpiónak. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Mária dán királyné a minap színházban járt, ennek apropóján pedig egy isteni szerelést húzott elő a gardróbjából.
Lifestyle
Veled is elfordult már, hogy nem fértél a hűtőben? A profi séfeknek van néhány tanácsa, hogy tudod ezt orvosolni.