Sztárok

5 összeesküvés-elmélet Michael Jacksonról, ami lázban tartja a világot

Betegség, szülők és a leeső orr

3, Tényleg vitiligo-ban szenvedett?

A vitiligo egy bőrberegség, mely a bőr felületein pigmenthiányos elváltozásokat okoz, ám a betegség pontos okát még nem tisztázták az orvosok. Anniyt viszont kiderítettek, nem öröklődik és az immunrendszer nem megfelelő működése miatt alakulhat ki. Jacko már 1993-ban Oprah show-jában arról beszélt, bőrbetegség gyötri, amelynek tüneteit 1982-ben vette észre magán először. Ám a szekptikusok úgy vélik, Michael "kifehéredésének" nem ez volt az oka, hanem a számtalan plasztikai műtét, amivel szándékosan világosította bőrét. Ez okozta később orrának elvékonyodását és állának megvastagodását. Ám a halottkém jelentésében olvasható, hogy testét számos helyen borították sötét és fehér foltok, így a hivatalos diagnózis máig a vitiligo-betegség maradt.

4, Az édesapja kasztráltatta Jackot a magas hangja miatt

Michael számait nem csak életében hallgatták millióan, még a mai napig számtalan helyen csendülnek fel rongyosra hallgatott slágerei. Ám röviddel Joe Jackson halála után (2018. június 27) súlyos titok derült ki: Jacko gyerekorvosa, Doctor Conrad Murray, 12 éves korától hormoninjekciókat adott be neki édesapja utasítására, hogy hangja továbbra is magas maradjon.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Maga tény, hogy Michaelt gyakorlatilag mesterségesen kasztrálták, hogy magas maradjon a hangja, megdöbbentett. Michael őszintén emsélt nekem azokról a szörnyű dolgokról, amiket édesapja művelt vele" - mondta egy korábbi interjúban Murray a "The Blast" magazinnak.

5, Tényleg leesett az orra?

Ez a legvadabb, de talán a legismertebb Jacko-mítosz. Tény, hogy az énekes 21 éves kora óta rendszeresen alakíttatott az orrán, miután egyszer megsérült egy táncpróba közben. Jacko a saját bevallása szerint kétszer műttette meg az orrát, majd bevallotta, az állán is végeztetett korrekciós műtéteket. De hogy a sok műtét miatt tényleg anniyra tönkrement-e az orra, hogy az valóban leesett volna, esetleg már annyira szétműtötték, hogy orrprotézist kellett hordania, örök rejtély marad. Ahogy az is, hányszor feküdt pontosan kés alá.

Ritka felvételt osztott meg rajongóival a 45 éves világsztár.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Utazás
Az egyik utazási szakértő szerint létezik egy módszer, amivel a tömött járatokon is alaposan megnövelhető az esély egy szabad helyre.
Lifestyle
Valaki váratlanul felkeltheti a Bika érdeklődését. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Home&Design
Sokat spórolhat majd, aki ilyen ablak mellett teszi le a voksát. Elképesztő, hogyan működik!
Fashion&Beauty
Letícia spanyol királyné újra magasra tette a lécet: friss, modern és magabiztos megjelenésével ezúttal egy látványos masnis blúzzal került a figyelem középpontjába, a divatrajongók pedig egyből...
Egészség
A többség retteg a magas zsírtartalmú dolgoktól, pedig lehet, hogy annyira nem is kellene.
Egészség
Sokan a cukrot tartják a hasnyálmirigy legnagyobb ellenségének, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Van egy sokkal kevésbé ismert táplálkozási tényező, amely a legnagyobb terhelést rója erre a...