Lifestyle

Nézd meg alaposan a tenyered! Látod rajta az ősi jelet?

Sodró Víz

Ha a tenyered hosszúkás az ujjaid pedig szintén azok ráadásul vékonyak is, akkor te a Víz jegyét hordozod az ereidben. A lehetőségek, a szerencse és a pénz könnyen landol a markodban, ám ezeket nem tudod sokáig megtartani, hiszen egyből kicsúsznak a kezeid közül. Túlságosan felszínesen éled az életed, ugyanis a materiális javak utáni vágy hajt és visz előre, ami a végén egy silány, boldogtalan és üres életet eredményez. Próbálj meg egy kicsit elmélyülni a lelki szépségben, hallgass a belső hangodra, ne nyomd el erőszakkal, hiszen ez akár fizikai betegségekhez is vezethet.

Szédítő Levegő

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Kisebb tenyér, szögletes forma és arányos ujjak jellemzik a Levegő jegyűeket, akik roppant csendesek, inkább megfigyelőként vesznek részt a beszélgetésekben és jobban szeretnek kérdezni, minthogy őket kérdezzék ki. Titokzatos személyiségek, akik nem szeretik kiteregetni a szennyest, utálják, ha sokat tudnak róluk, akkor sebezhetőnek és gyengének érzik magukat. A zárkózottságuk már annyira erőteljes, hogy a saját szeretteiknek sem hajlandók megnyílni, így viszont rengeteg teher nyomja a vállukat és szívüket. Kicsit ki kellene engedniük a fáradt gőzt, hogy továbbra is lelkesek és nyugodtak maradjanak, hiszen ha ez nem történik meg, akkor könnyen felemészti őket a szorongás és a stressz.

A kutatók különleges fotókkal is szemléltették, hogy hogyan fest egy magas intelligenciával rendelkező férfi és nő. Megdöbbentő képek születtek!

Fotó: 123RF.com Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Kíváncsi vagy, mit tartogatnak a csillagok a következő napokban romantika terén? Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
Az euróövezeti csatlakozás felé vezető úton Magyarországnak búcsút kell mondania a termelékenységtől elszakadó, kétszámjegyű béremelésektől, mert a nominális stabilitás és az alacsony infláció...
Home&Design
Nem kell minden este nagytakarítást tartanod ahhoz, hogy másnap rendezettebb otthon fogadjon. Néhány apróság elpakolása is sokat számíthat, különösen akkor, ha a nappali egyszerre szolgál pihenésre,...
Lifestyle
Mintha minden új dal ismerős lenne, a filmek ugyanazokat a fordulatokat ismételnék, a közösségi oldalakon pedig újra és újra ugyanazok a trendek köszönnének vissza. Talán nem csak nosztalgiából...
Lifestyle
A csendes vagy krónikus gyulladás nem jár akut lázzal, pirossággal vagy nyilalló fájdalommal, mint egy elfertőződött seb vagy egy torokgyulladás, ellenben csendben gyilkolja az immunrendszert.
Lifestyle
„Nincs gyerek, kétszeres jövedelem, végtelen szabadidő” – nagyjából így lehetne összefoglalni a DINK (Dual Income, No Kids) életmód lényegét.