Tragédiával végződő szerelmi történet: Vajon hol lehet Kleopátra és Antonius sírja?

Míg a halál el nem választ

Kleopátra apja XII. Ptolemaiosz volt, aki saját húgát vette feleségül, később pedig Kleopátra is követte a családon belüli házasság szokását, és hozzáment öccséhez, akit pár évvel házasságuk után azonban megöletett. Ekkor került a képbe Julius Caesar, római hadvezér, aki a nő kedvéért és kegyeiért még Egyiptom leigázásáról is lemondott – természetesen ez volt Kleopátra valódi célja a kapcsolattal, hiszen saját jó dolga helyett országának biztonságát helyezte mindenek fölé. Azt nem tudni, mennyire volt valódi Caesarral való kapcsolata, annyi azonban bizonyos, hogy a férfi igazán szerethette őt, hiszen a nőért még római feleségét is otthagyta. Kapcsolatuknak meg is lett a gyümölcse, Kleopátra ugyanis gyermekkel is megajándékozta Caesart. A férfit azonban váratlanul meggyilkolták, így a nő azt tűzte ki céljául, hogy az új hadvezér, a Római Birodalom keleti felének kormányzója, Marcus Antonius szívét is elnyeri valamilyen módon. Természetesen sikerrel járt, Kleopátra és Antonius története pedig minden idők egyik leghíresebb szerelmi históriája lett – ők testesítették meg Rómeót és Júliát, azzal a különbséggel, hogy ők valóban léteztek.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Létezésükre nyilvánvaló történelmi bizonyítékok is vannak, ahogy szerelmükre is bizonyítékul szolgál, hogy kapcsolatuk kezdete után Róma megváltoztatta politikáját Egyiptommal szemben, amit sokan nem néztek jó szemmel. Köztük Octavianus sem, aki Caesar fogadott fia volt, és Antonius távollétében egyre erősebb hatalomra tett szert a Római Birodalomban. Kleopátra Antoniust is gyermekkel ajándékozta meg, méghozzá ikrekkel, ezután pedig össze is házasodtak, bár ezt a kapcsolatot Rómában sosem ismerték el. Míg Antoniust elítélték a nővel való szoros viszonyáért, addig Octavianust egyre jobban tisztelték Rómában. Ez vezetett végül ahhoz, hogy Octavianus megtámadta Antoniust, amiből előbbi jött ki győztesként. Ez a csata pedig a szerelmesek kapcsolatának végét is jelentette egyben, itt kezdődött el igazán kettőjük tragédiája…

Cikkünk még nem ért véget, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...