Egészség

Ezért leszel egyre alacsonyabb, ahogy idősödsz

A csontvesztés folyamata

Fiatalabb korunkban - kiváltképp akkor, amikor testünk még a növekedés fázisában tart - birtkoljuk a legnagyobb csonttömeget. Körülbelül húszas éveink közepére érünk e folyamat végéhez. Ezután e téren is megkezdődik a természetes hanyatlás. 35-40 éves korunkra már nagyobb mértékű a csontvesztésünk, mint amilyen mértékben termelődik, generálódik a szövet. Ez vezethet a csontritkulás (oszteoporózis) jelenségéhez, mely a csont mennyiségének, állagának, működésének jelentékeny mértékű romlását jelenti. A csontritkulás egyik leggyakoribb előfordulási helye a gerinc. Ha itt alakul ki, akkor a testtartásunkat is komolyan befolyásolhatja, ami megint csak gyorsítja a magasságvesztést. Fontos megemlítenünk a gerinc hosszának mintegy negyedét kitevő porckorongokat is, melyek szintén a helyes, normális testtartásért felelősek. Fiatal korunkban ezek 80%-a vízből áll; erősek és alkalmazkodók, ám később egyre veszítenek vízkötő képességükből és kopni kezdenek. Emiatt nem csupán a gerincünk szerkezete, de a járásunk is megváltozhat - ez is egy újabb ok, amiért idősebb éveink során alacsonyabbnak tűnhetünk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Megrázó, kegyetlen állatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Oroszlányban, ahol egy 14 éves fiú ölhetett meg egy macskát az interneten terjedő, hírhedt „764” nevű erőszakos online hálózat hatására.
Sztárok
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!