Egészség

Mérgezzük magunkat az étolajjal? Itt a sokkoló válasz

Lángos, szalagosfánk, rántott hús, sültkrumpli, bundáskenyér. Imádunk mindent bő olajban kisütni. Mi, magyarok egyszerűen szeretünk sütni, főzni és jókat enni. Ez sajnos abból is tökéletesen kiderül, hogy egyes tanulmányok szerint mi vagyunk Európában a legelhízottabbak, mi több a magyar lakosság csaknem hatvan százaléka túlsúllyal küzd.

Elhízottak vagyunk

Ennek az oka az, hogy rengeteg egészségtelen gyorskaját, zsírban tocsogó, szénhidrátban, cukorban gazdag, feldolgozott ételt eszünk. Erre sokan azt mondják, hogy ott vannak az olaszok is, akik pizzát tésztával és fagyival esznek. Ez igaz, azonban ők teljes értékű gabonából készítik fogásaikat sőt, ügyelnek a sok zöldség és gyümölcs fogyasztására is. Az étolaj többszörösen feldolgozott termék, amely különböző betegségekhez, elhízáshoz és rossz közérzethez is vezethet. Persze nem arról van szó, hogy egyáltalán ne használjunk étolajat, csak arról, hogy csökkentsük a használatát, illetve fogyasszuk tudatosabban. Az étolaj jellemzően napraforgóból, repcéből vagy olivából készül, úgynevezett sajtolási technikával, ám a kapott termék nem éppen gusztusos sem állagra, sem ízre és szagra, ezért újabb folyamaton esik át. Jönnek a finomítási és a kémiai technikák.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Egészség
Egészség
A vendégek harmada heves hányással és hasmenéssel küzdött a nagy nap után egy baranyai esküvőn. Az NNGYK jelentése szerint calicivírus tarolt a násznép soraiban, miközben az országban külföldről...
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...
Sztárok
Noha Sarolta hercegnő még csak 11 éves, a brit királyi család már most rendkívüli körültekintéssel tervezi a jövőjét. A szakértők szerint a palota tudatosan, apró lépésekben vezeti be Vilmos herceg...
Egészség
Sokan nem is sejtik, hogy a rágógumik többsége ma már műanyag alapú, így a rágás során néhány perc alatt akár több ezer mikroműanyag-részecske is felszabadulhat. A Semmelweis Egyetem szakértője arra...