Egészség

Koronavírus: nem a levegőből lehet legkönnyebben elkapni, hanem így

A szájmaszk nem az egészséges embereket védi

A szájmaszk nem az egészséges emberek védőeszköze, hanem arra való, hogy a betegek ne fertőzzenek - mondta a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra hozzátette, több mint egymillió szájmaszk áll rendelkezésre, az ellátás is biztosított, és bár előfordulhat, hogy adott pillanatban valamelyik patikában nincs, ennek megoldásán is dolgoznak már.

A szóvivő szerint mindenre fel vannak készülve, és az Operatív Törzs olyan szakemberekből áll, akiknek minden eshetőségre van forgatókönyvük. Emlékeztetett, jelenleg 18 magyar van karanténban, de ha további fertőzésgyanús esetek jelennek meg, akkor nemcsak a Szent László Kórház áll majd rendelkezésre, hanem más intézményeket is bevonnak. Kiemelte, még mindig nem tudnak koronavírussal fertőzött emberről Magyarországon. A vírus Magyarországon való megjelenése azonban nem zárható ki, hiszen Észak-Olaszország a legközelebbi gócpont, ahol nagyon sok megbetegedés van, és a vírus már szomszédos országokban is megjelent - fűzte hozzá. "Számolnunk kell és számolunk is azzal a ténnyel, hogy előbb-utóbb Magyarországra is be fog gyűrűzni, vagy meg fog jelenni a megbetegedés" - fogalmazott.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A korábban ismertetett tízpontos felhívást illetően Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, az a legjobb, ha az emberek nem utaznak olyan területekre, amelyeken már megjelent a vírus. Ha valaki mégis utazik, akkor fontos lenne, hogy a konzuli szolgálatnál regisztrálja magát, így könnyebb elérni őket és tudni, hányan vannak kitéve adott esetben a fertőzésnek. Annak, aki fertőzött területekről érkezik haza, azt tanácsolják, hogy ha tünetet észlel magán, keresse meg a háziorvosát telefonon, vagy hívja a népegészségügyi központ éjjel-nappal működő zöldszámát.

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Utazás
Gyakran van az, hogy még nálunk van a víz, vagy üdítő, viszont be akarunk sétálni egy étterembe.
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...