Egészség

Már Németországban is emberről emberre terjed a gyilkos koronavírus

A legutóbbi eset sajnos erre enged következtetni.

Németországban is felütötte a fejét

Immár megerősítették: nem Kínában, hanem helyben, Bajorországban okozott megbetegedést a rettegett koronavírus az első németországi esetnél. A fejlemény azért különösen aggasztó, mert eddig csak olyan személyeknél állapították meg a vírus jelenlétét, akik Kínában tartózkodtak vagy a közelmúltban látogatást tettek az ázsiai országban. Most azonban más a helyzet: a gyilkos kór immáron Németországban is emberről emberre terjed. Igazolást nyert, hogy a bajorországi betegnek egy kolléganője adhatta át a koronavírust, aki egy vállalati továbbképzésen vett részt Münchenben január 19-22. között.

Lapozz tovább, cikkünk folytatódik!

Tünetmentes volt

A sanghaji származású nő szervezetében hazatérése után, január 26-án fedezték fel a koronavírust. Németországi útján megelőzően meglátogatta szüleit a járvány tűzfészkének számító kínai nagyvárosban, a jelenleg is karantén alatt álló Vuhanban. A továbbképzés idején egyébként a nő még tünetmentes volt, tehát akkor adta át a vírust a bajorországi férfinek, amikor még semmi jelét nem észlelte - mert nem észlelhette - annak, hogy beteg lenne. A férfit most elkülönítve ápolják egy müncheni klinikán, s a hatóságok közben azt igyekeznek megtudni, hogy kivel, kikkel állhatott kapcsolatban a sanghaji nő és a német páciens. Eddig negyven embert vizsgáltak át tüzetesen, de egy személyt sem találtak, akinél fennállna a fertőzés gyanúja.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz tovább, még nincs vége!

Egyre több áldozatot szed

A koronavírus eddig alig terjedt Ázsián kívüli területekre. Franciaországból eddig három, az Amerikai Egyesült Államokból pedig öt esetet jelentettek. A németországi az első olyan eset, amikor Európán belül terjed emberről emberre a vírus - persze a jelenség nem egyedülálló, hiszen olyan távol-keleti országokban is hasonló történt, mint Vietnam vagy Tajvan. A vírus ettől függetlenül egyre több áldozatot szed, és a megbetegedések száma is riasztó ütemben növekszik. Hétfőn 4515-re emelkedett a koronavírus által megfertőződött, tüdőgyulladással kezelt betegek száma, ami azért borzasztó, mert vasárnap este még csak 2835 ilyen személyt azonosítottak. 976 ember állapota jelenleg is válságos. A SARS vírussal azonos családba tartozó koronavírus (nCoV-2019) influenzára emlékeztető tünetekkel hívja fel magára a figyelmet, és nagyon komoly légzőszervi panaszokkal is járhat.

Veszedelmes kórral áll szemben az emberiség!

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.