Lifestyle

Az erotika netovábbja

Sejtelmes tekintet, fátyol, csillogó ruha, nőies mozdulatok, ritmikus zene – máris a hárem világában érezhetjük magunkat. Napjaink kedvelt és nőiességet sugárzó tánca, a hastánc vajon honnan is ered?

Az ókorban

A hastánc eredetéről több monda kering. Egyesek szerint a rabnők így hívták fel magukra a figyelmet a rabszolgapiacokon láncok, csörgők segítségével. Mások úgy vélik, hogy eredetileg termékenységi tánc volt: a szülő nőt körbevették a törzs nőtagjai, és ismétlődő has mozdulatokat végezve táncoltak körülötte, ezzel mutatva, milyen mozgásokat végezzen szülés közben. A szakrális táncok fontos részei voltak a templomi szertartásoknak, ezt az őskori leletek is bizonyítják. Hagyományosan éppen azért táncolják mezítláb, mert így alakul ki a közvetlen kapcsolat a Földanyával, és így lehet annak energiáit felvenni és közvetíteni.

Később kikerült a tánc a templomokból és célja a szórakoztatás lett. Az ókori Görögországban a szegényebb családból származó lányok a piactéren táncolva gyűjtötték össze a hozományra való pénzt. Hogy azt biztos helyen tudják, felvarrták a ruhájukra díszítésként. Ennek az emlékét őrzi a mai hastáncruhákon az aranypénz utánzatú díszítés.

A középkorban feltűnt egy népcsoport, amely átvette a szórakoztatást. A cigányok i. sz. 1000 körül indultak el Indiából, és egyre nyugatabbra jutottak. A fénykorát élő Törökországban is főleg ők szórakoztatták a helyieket és fejlesztették tovább új ritmusokkal a táncot. A 18.-19. században Napóleon katonái őket látták Egyiptomban, majd hoztak hírt először az egzotikus táncosnőkről. Az európaiak számára szokatlan stílusú táncot hastáncnak (danse du ventre) nevezték, mivel első pillantásra úgy tűnik, mintha csak a has mozogna. Pedig az egész test mozog, beleértve a tipikus fej, váll és mellmozdulatokat, amelyeket lágy karmozdulatok kísérnek.
 
A modern hastánc története

A modern hastánc története 1893-ban a Chicagoi Világkiállításon kezdődött. Ide érkeztek azok a szíriai táncosok, akik közül egy "Little Egypt" nevű vált a leghíresebbé. A baletthez és a fűzővel karcsúsított nőalakokhoz szokott amerikaiakat sokkolta, amit láttak, mégse tudtak ellenállni neki. Később 1927-ben nyílt Kairó-ban a Casino Opera, a modern hastánc első keleti színhelye. A szecesszió korában a kelet felé nyitás eredményeképpen több tehetséges táncos is a hastánc felé fordult. Ekkor alakult ki a mai napig élő "cabaret style", azaz revüstílus.

A mai hastánc az ún. Raks Sharki (szó szerint: a Kelet tánca) nyugati, revü-elemekkel gazdagított változata. Ebben fontos kiegészítő a fátyol, ami egyrészt iszlám hagyomány, másrészt elérhetetlenné és titokzatossá teszi a táncosnőt, egyben tiszteletet, kíváncsiságot ébreszt iránta.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Napjainkban

Egyiptomban ma sem képzelhető el esküvő hastánc nélkül, és szokássá vált az is, hogy olyan fényképet készítenek, amelyen a fiatal pár a hastáncosnő hasára teszi a kezét, ezzel szimbolizálva vágyukat a kapcsolat termékenységére vonatkozóan. A hivatásos táncosnő nem csak áldást hoz, de meg is tanítja a menyasszonyt, hogy hogyan viselkedjen immár asszonyként, felkészíti az áldott állapotra és a gyermekszülésre. Dalai és táncai tanulságosak, sokszor pajzán tartalmúak, nem titkoltan a szexuális felvilágosítás céljából.

Ugyanakkor a Közel-Keleten ma gyakran turisztikai látványosságnak használják a hastáncot, és sokszor túl populárissá válik.  Jelenleg inkább Amerikában és Nyugat-Európában fejlődik tovább, mint professzionális szólótánc. Az emberek átalakítják, újraértelmezik a mozdulatokat, így világszerte változik, mint minden élő művészet. Gyakran keverik például a flamencóval vagy a cigánytánc elemeivel. 

Stílusok

A hastánc ma rengeteg variációban él és virágzik világszerte. Az egyiptomi, a török, a libanoni stílus mellett kedvelt a folklór, azaz a beledi, a saidi, a khaliigi, valamint a núbiai, amely sok afrikai elemet kever az arab ritmusokkal. A törzsi hastáncot főleg csoportosan táncolják, kiegészítésül kardot, botot használnak. A marokkóiak, libanoniak képviselik a "népies" vonalat, az egyiptomiak a művészibbet, kecsesebbet. A különbözőségük ellenére hasonlítanak is a táncok, a mozdulatok - bárhol a világban - a nőiességet sugározzák.

A témát hamarosan folytatjuk a hastánc előnyös élettani hatásaival!

Orosz Adrienn

 

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A 2002-es Kapj el, ha tudsz című film Frank Abagnale Jr. majdnem igaz történetét meséli el. A Leonardo DiCaprio által megformázott szélhámos az 1960-as és '70-es években valóban pilótának adta ki...
Lifestyle
Vannak barátaink, és vannak azok, akik valahogy mindig ráéreznek arra, mire van szükségünk. Nem nagy gesztusokkal, hanem apró, szeretetteljes figyelmességekkel mutatják ki, hogy fontosak vagyunk. De...
Home&Design
A fürdőszoba az otthon egyik olyan pontja, ahol a rendetlenség különösen gyorsan képes felhalmozódni. Itt egy hajcsat, ott egy magazin, amott egy szétszórt sminkecset, félig kifacsart tubus vagy épp...
Lifestyle
Bár Magyarországon nincs olyan törvény, ami pontosan meghatározná, hány éves kortól lehet otthon hagyni egy gyereket, mégis vannak azok a bizonyos íratlan szabályok, amiket jó, ha minden szülő ismer...
Fashion&Beauty
A szequin idén új értelmet nyert: többé nem csak az ünnepi estékre való, hanem a mindennapok modern, ragyogó kiegészítője lett – elegánsan, mégis magabiztosan viselhető bármikor.
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...