Utazás

Megőrül az időjárás: Esőzésekkel tér vissza a tavasz?

Borús égre számíthatunk

Csütörtökön eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, záporeső, majd a déli óráktól délnyugat felől fokozatosan szűnni kezd a csapadék, és egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. A Dél-Dunántúlon helyenként megélénkül a délnyugati szél, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 17 fok között várható, de az északkeleti határvidéken ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet. Pénteken dél felől beborul az ég, és egyre többfelé elered az eső, a nyugati megyékben némileg kisebb a csapadék kialakulási esélye. A késő délutáni órákban a délnyugati tájakon már megszűnhet a csapadék, és vékonyodni, szakadozni kezdhet a felhőzet. Az északkeleti szél fokozatosan délire, délkeletire fordul, és többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között valószínű.

Felhős hétvége áll előttünk

Szombaton kezdetben változóan felhős időre számíthatunk, majd a nap folyamán nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Szórványosan várható eső, záporeső, egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt, elsősorban a keleti, délkeleti vidékeken. Élénk, néhol erős lesz a délnyugati szél, amely a Kisalföldön este északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű. Vasárnap közepesen és erősebben felhős időszakok egyaránt lesznek, elszórtan fordulhat elő eső, zápor. Az északi, északnyugati szél délire fordul, és többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között valószínű.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mutatjuk, milyen időre számíthatunk a következő napokban.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Utazás
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...