Sztárok

Presser Gábor végre felfedte, mi ihlette a leghíresebb slágerét

A Neked írom a dalt című szerzeményének komoly története van.

A dal, ami megszólít

Presser Gábort senkinek nem kell bemutatni, a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a legendás Locomotiv GT tagja már hosszú évtizedek óta dolgozik azon szüntelen, hogy gyarapodjon a magyar könnyűzenei kincstár. A Vígszínház zenei vezetője időről időre belevág valami formabontó kezdeményezésbe, ilyen volt a néhány évvel ezelőtt indított A magyar dal napja, most pedig Magyarország egyik leghíresebb alkoholos italának, a Zwack Unicumnak lett az arca.

A reklámfilm - az előadóművészhez és a nagy múltú szeszgyár nívójához mérten - igazán különlegesre sikerült, melyet a gyár látogatóközpontjában mutattak be először tegnap este a nagy közönségnek. Az eseményen részt vett Zwack Sándor a cég igazgatóságának elnöke, Szász Attila Balázs Béla-díjas rendező, valamint maga Presser Gábor is. A zenész nemcsak szereplője a reklámfilmnek, hanem zenéjének szerzője is, hiszen a 110 másodperces szpot alatt a Neked írom a dalt című szerzeménye hangzik el. A művész ennek kapcsán rántotta le a leplet arról, hogy annak idején mi inspirálta, mikor megírta a dal ikonikussá vált szövegét.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Presser Portréfilm

Az alkotók hangsúlyozták, hogy nem a klasszikus értelemben vett reklámfilmet akartak készíteni, hanem egy portréfilmet Presserről és leghíresebb daláról, a Neked írom a daltról. Ez olyannyira sikerült, hogy a reklámanyagban szinte észrevétlenül jelenik meg a közkedvelt gyomorkeserű, minden fókusz a zenészen és a dalon van. A slágert mindenki jól ismeri, de keletkezésének körülményéről csak keveset tudtunk. Egészen eddig, mert a dalszerző most mindent elárult erről.

"Az amerikai turnénk után felfordult mindent. Az akkori gitárosunk, Barta Tamás disszidált, Kaliforniában telepedett le, ami miatt nem kedvelt minket túlzottan az itthoni rendszer. A dalainkat árgus szemekkel figyelte a cenzúra, akkor bepipultam és megírtam a Neked írom a dalt. Azt akartam vele üzenni, hogy nem neked írom, íróasztal mögött figyelő cenzor, hanem mindenki másnak..." - fogalmazott a zeneszerző.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Presser Gábor a mai napig meghatódik, hogy mennyien szeretik ezt a dalt, ugyanis nem gondolta volna, hogy sláger lesz belőle.

"Azokban az időkben nem volt más módja annak, hogy elmond, hogy összetartozunk, csak a zenével. Ebben a dalban én azt próbáltam elmondani, hogy eldönthetitek, hogy összetartoztok-e velünk. Ha valakinek nem szól ez a dal, akkor jó, ez van. De eljöttek a Tabánba és láttuk, ahogy a fűben ülve énekelték velünk a szöveget. Nem számítottam rá" - tette hozzá.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Generációs dal

Csak úgy mint az Unicumot, az LGT slágereit is több generáció fogyasztja: nincs, aki ne ismerné, és csak kevesen vannak, akik még sosem próbálták. Az értékteremtés és a hagyományok tisztelete inspirálta ezt a különleges kollaborációt, amelynek fő üzenete az, hogy az igazán jó pillanatok összehoznak minket.

A Sztárban sztár egykori nyertese ismét megmutatja, milyen jól állnak neki más előadók dalai.

Leadfotó: ATV

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Te miket tárolsz a konyhaszekrényed feletti üres térben? Ha te is bajba vagy vele, hogy a szekrények és a mennyezet közötti teret okosan kihasználd, ráadásul úgy, hogy még egy kis egyéniséget és...
Lifestyle
Az iparág, amely néhány éve még a környezettudatos jövő ígéretének tűnt, most saját árnyékával küzd: drága energiával, olcsó ázsiai konkurenciával és olyan szabályozásokkal, amelyek inkább a...
Lifestyle
Íme négy szuper olajos mag, ami ragyogóvá teszi a bőrt és megerősíti a hajat: nemcsak finomak, de igazi szépítőszerek.
Fashion&Beauty
A ruha nem csupán anyag és szabásvonal, hanem a belső világunk lenyomata. Hogy miként kapcsolódik az öltözködés az önazonossághoz, az önbizalomhoz és az életünk nagy fordulópontjaihoz? Ezeket a...
Egészség
A kertben való védekezés és a kirándulás alatti óvatosság két külön dolog, de mindkettőnél az a cél, hogy a kullancs ne minket találjon meg.
Utazás
Gyakran van az, hogy még nálunk van a víz, vagy üdítő, viszont be akarunk sétálni egy étterembe.