Sztárok

Schobert Norbi 10 millió forintot osztott szét a fogyni vágyók között

Norbi ismét több száz embernek adott reményt az egészséges élethez.

Motiváció

Schobert Norbi alig két hónappal ezelőtt hirdette ki a Nagy Fogyókúra versenyét, amelyen összesen 10 millió forint készpénzt osztott szét az életmódváltásra vágyó résztvevők között. A "Megveszem a zsírodat” mottóval indított versenyben 580 fő vett részt, akik a két hónap alatt 3200 kg-ot fogytak összesen - az üzletember pedig mindezt komoly összeggel jutalmazta. Norbi múlt heti gerincműtétje után először állt a nyilvánosság elé a hétvégén, hogy ő maga adja át a nyereményeket.

Lapozz tovább!

Fotó: Norbi Update

Nagy fogyások

A verseny döntőjében azok kapták a fejenként 100.000 forintot, akik arányaiban a legtöbbet fogytak a verseny során, valamint azok is kaptak ugyanekkora összeget, akik a legaktívabbak voltak a közösségi médiában. A Bors beszámolója szerint az 51 esztendős Czuczu Sándor például 27 kilótól szabadult meg 60 nap alatt, Bordás Gábor pedig együtt fogyott a nejével: két hónap alatt 25,3 kilogrammot veszített súlyából. A nők között a veresegyházi Mészáros Nóra büszkélkedhet a legtöbbet fogyó nő címmel: ő 22 kilótól szabadult meg.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Lapozz tovább!

Fotó: Norbi Update

Újabb kötet

Norbi az eseményen bemutatta az új könyvét, melynek címe: Keto. Fogyni bárki tud. A nagy fogyókúrás átverésekről szól, valamint személyes életének egy-egy fontos állomását is elmeséli, személyes tapasztalatait, és az évtizedek alatt gyűjtött szakmai tudását is megosztja olvasóival.

Rettenetes éjszakája volt a világhírű hegedűművésznek.

Fotó, leadfotó: Norbi Update

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Újabb dráma van kibontakozóban: III. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Lifestyle
Ma valamilyen módon a figyelem középpontjába kerülhet a Mérleg. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig...
Egészség
Először is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a szimpla nátha, és az influenza között.
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...