Utazás

Gigantikus méretű jéghegy szakadt le az Antarktiszról - Veszélyben a hajósok

Több mint ötven éve nem szakadt le ekkora jégdarab az Antarktiszról.

Folyamatosan figyelni kell

Több mint ötven éve nem szakadt le ekkora darab az Antarktisz parti jégmezőről, az Ameryről. Utoljára az 1960-as évek elején született nagyobb jéghegye, az 9 ezer négyzetkilométeres volt. A most letört jéghegy, a D28 névre hallgat, 315 milliárd tonna, 210 méter vastag és 1580 négyzetkilométernyi területű, és antarktiszi Amery parti jégmezőről hasadt le nemrég - írta a BBC hírportálja. A most letört darabot nagysága miatt folyamatosan monitorozni kell, mert a későbbiekben veszélyt jelenthet a hajózásra.

Számítottak rá

A tudósok ugyan tisztában voltak azzal, hogy a jéghegy le fog törni, azonban több figyelmet fordítottak a most leszakadt darabtól keletre lévő tömbre, melyet Mozgó Fognak is neveztek, mivel műholdfelvételeken kiesni készülő tejfogra hasonlít az alakja. Bár mindkét terület ugyanahhoz a repedésrendszerhez tartozott a Mozgó Fog meglazult ugyan, de a helyén maradt, a D28 viszont leszakadt. "Annyi hosszú év után izgatottam vártam a jéghegyfialást. Tudtuk, hogy végül bekövetkezik, arra azonban nem számítottunk, hogy más helyen törik le a jég" - magyarázta a BCC-nek Helen Fricker, a Scripps Óceánkutató Intézet tudósa, aki 2002-ben azt jósolta, hogy a Mozgó Fog 2010 és 2015 között fog letörni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nincs kapcsolatban a klímaváltozással

A tudósok szerint a jéghegy születése nincs kapcsolatban a globális felmelegedéssel, és a műholdas adatok alapján az Amery nagyjából egyensúlyban van a környezetével az erős nyári felmelegedés ellenére is. A part közeli áramlatok feltehetőleg nyugat felé fogják sodorni a D28-at, valószínűleg több év is eltelik, mire darabkora hasad és elolvad.

Nagy bejelentést tett a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat alapítója.

Ledfotó, fotók: 123rf
Forrás: MTI

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...