Ilyen élete volt a nőknek Dzsingisz kán uralkodása alatt

A férjnek meg kellett hallgatnia feleségét

A nőket valójában tiszteletben tartották a mongol társadalomban, és a férfiaktól elvárták, hogy meghallgassák feleségeik tanácsát. A nyugati kultúrában ez csak az elmúlt 50-60 évben vált szokássá, szóval biztosan kíváncsi vagy arra, hogy sikerült a mongoloknak elérniük azt, hogy már Dzsingisz kán korában ilyen szabadszellemű elvekkel rendelkezzenek. Nos, a mongolok bizonyosan brutális harcosok voltak, de nem voltak barbárok – legalábbis nem az élet minden területén. A mongol nőket ugyanis tisztelték, gyakran vezetőként tekintettek rájuk, és a társadalom nagyrabecsült tagjai voltak. Sokan úgy vélték, hogy egy férfinak idősebb nővel kell házasodnia, mert az idősebb nő több élettapasztalattal és bölcsességgel rendelkezik, amivel férje javát szolgálhatja, hogy az ne hozzon felelőtlen és kockázatos döntéseket. Senki sem tartotta tiszteletben azokat a férfiakat, akik nem hallgattak feleségeikre, vagy nem hallgatták meg őket – ez az éretlenség és a férfiatlanság jele volt. Tehát ha azt gondoltad, hogy egy erős mongol harcos a magánéletében is faragatlan volt párjával, tévedtél.

A Dzsingisz kán-féle bíróság megmondhatta a férjnek, hogy legyen romantikusabb

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ha elképzeled a korai történelmi kapcsolatokat a férfiak és nők között, valószínűleg néhány kellemetlen dolog jut eszedbe ezzel kapcsolatban. Mindannyian láthattunk képeket arról, ahogy a barlanglakók a nőket a hajuknál fogva vonszolják. Ám valójában fogalmunk sincs arról – és bizonyítékaink sincsenek rá – hogyan is bántak igazából a barlanglakó férfiak a nőkkel, az említett képeket pedig általában nőgyűlölő karikaturisták készítették az 1950-es években. A történelem során rengeteg szörnyűség történt, sokszor élt a női társadalom alárendelt helyzetben. Ezért a legtöbb ember úgy áll hozzá, hogy a történelmi kultúra miatt helyénvaló azt gondolni, hogy a férfiak nagyjából mindent irányítottak, mind a hálószobában, és azon kívül is. Ez viszont nem pontosan így volt a mongol társadalomban. A nők ugyanis nagyon sok irányításra és hatalomra tehettek szert otthon, és a hálószobában is. Ha ugyanis a férfi nem teljesítette férjbeli kötelességeit a hálóban – és ezalatt nem a beágyazást értjük – akkor a nő ténylegesen kérhette a kormány beavatkozását.

Mongol nők férfi szerepben

Kínában, a Mongol Birodalom déli részén a neokonfucianizmus szigorú szabályokat fogalmazott meg a nők viselkedésével kapcsolatban: egy nőnek szemérmesnek és engedelmesnek kellett lennie, és a feleségek alapvetően csak azért léteztek, hogy kiszolgálják férjeiket. Amikor pedig a férj meghalt, akkor a férfi családját továbbra is szolgálniuk kellett, mivel nem volt megengedett az újraházasodás. Emellett a felső osztályokból származó nőknél már hatéves korukban megkezdődött a lábelkötés, aminek azért volt hosszú éveken át hagyománya, mert minél kisebb volt egy nő lába, annál többet ért. Eközben Mongóliában ez nem volt bevett szokás. A mongol nők kemények voltak: harcoltak a csatatéren, lóversenyeken szerepeltek, és az íjászatban is jeleskedtek. Mivel számos területen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt, egyáltalán nem vágytak kis lábakra. Nem gondoltak rájuk úgy sem, mint trófeafeleségekre, hiszen erősek voltak és szorgalmasak.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
A profi sport világában egyre több olyan női versenyző tűnik fel, aki nemcsak kiemelkedő eredményeivel, hanem természetes szépségével is milliók figyelmét kelti fel. Közéjük tartozik a német...
Lifestyle
A hét elején egy hiba vagy váratlan fordulat kizökkentheti a Mérleget a megszokott rendszeréből. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...