Fashion&Beauty

Nem is volt vonzó nő - így nézhetett ki Kleopátra igazából

Kleopátrát a történelem egyik legszebb nőjeként tartják számon, de a valóságban ő nem lehetett egy dekoratív jelenség. Erre bizonyíték is van.

A történelem egyik legszebb nője

Kleopátrát a történelem egyik legvonzóbb nőjeként tartják számon a mai napig, akinek öröksége a szépségiparba is beszivárgott - gondoljunk csak a tejfürdőre vagy az ikonikus frizurára. Szakértők szerint azonban az állítás, hogy az uralkodó páratlanul gyönyörű volt hamis feltételezés és római propaganda, mely ellenállhatatlannak akarta lefesteni őt. Az idők során előkerültek róla különféle érmék rajtuk az arcával, valamint szobrok és egyéb műalkotások, melyek boszorkányosra hajazó kampós orral ábrázolják. Egy történész, Plutarch elmondása alapján semmi különleges nem volt a külsejében, sokkal inkább hangjával és intelligenciájával hódított.

Fotó: 123rf

Az érme

Íme egy érme, amiről említést is tettünk. Így ábrázolva tényleg nem tűnik annyira ellenállhatatlannak a történelem szerint gyönyörű uralkodó, de természetesen az ehhez hasonló leletek sem pontosak. Az biztos viszont, hogy másképp él az emberek fejében a Kleopátráról alkotott kép, mint ahogy itt láthatjuk - egy valóban nagyon vonzó, eszes és rafinált nőként gondol rá a többség, nem pedig egy átlagos külsejű asszonyként.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Íme egy rekonstrukció, hogy nézhetett ki

Kleopátra megtestesítői

Azért is nehéz elvonatkoztatni attól, hogy Kleopátra milyen csodaszép nő lehetett, mert a róla készült filmekben az őt megtestesítő színésznők mindegyike kivételesen gyönyörű volt - akár Elizabeth Taylorra vagy Leonor Valerára gondolunk.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Bár a Titanic katasztrófája vált a hajózás történetének legismertebb tragédiájává, a második világháború végén történt egy szerencsétlenség, amely több mint kilencezer ember életét követelte – mégis...
Lifestyle
Hollywood legemlékezetesebb filmjei között számos Stephen King-adaptáció található, legyen szó izgalmas börtön drámákról vagy hátborzongató szállodai rémtörténetekről.
Lifestyle
Előfordul, hogy figyelmetlenségből néhányan a kuka mellé dobják a szemetet. Ha valaki rendes, akkor felveszi és kidobja.
Home&Design
A karakter és a stílus visszatér a konyhákba, és a tervezők szerint az apró, vintage kiegészítők adják azt a különleges bájt, amire mindenki vágyik.
Lifestyle
Kis dolgoknak tűnnek, de ezekkel a trükkökkel tényleg sokat lehet spórolni – észrevétlenül is.
Fashion&Beauty
Ha szeretnéd feldobni a pasid tavaszi stílusát, nincs jobb alkalom, mint most frissíteni a sneakerkollekcióját. Idén a férfi sneakerek között minden van: letisztult vászonklasszikusok, ultralapos...