Sztárok

Jakupcsek Gabriella: Felvállalom, ami velem történt - Interjú

A műsorvezető őszintén beszélt az újrakezdésről.

Újrakezdeni, de hogyan?

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A Richter Főnix Közösség kezdeményezés 2018-ban indult útjára, a Richter a Nőkért program részeként, közösségépítő szándékkal. A program megálmodója a közkedvelt műsorvezető, Jakupcsek Gabriella, aki a munkája során számtalan olyan női sorsot ismerhetett meg, amelyekről azt gondolta, hogy a szélesebb közönségnek is érdemes lenne megismernie. A gyógyszergyártó cég a kezdetek óta elkötelezett a nők iránt, termékeik a fiataloktól az idősebb hölgyekig mindenkit kiszolgálnak, éppen ezért tartják fontosnak, hogy olyan élettörténeteket mutassanak be, amelyek az újrakezdésről, a megújulásról szólnak és bátorítást adhat azoknak is, akik valamilyen megújulást fontolgatnak, és azoknak, akik a nehézségekből keresnek kiutat. Az Újrakezdés Workshopjuk keretében díjazták azt a három nőt, akiket ezúttal érdemesnek találtak arra, hogy a nagyközönség számára is előadhassák rendkívüli élettörténetüket. A hölgyekben egy valami közös volt: mindannyian embert próbáló traumákon mentek keresztül, de mégis megtalálták a megoldást a legnehezebb helyzetekben is. A 33 évesen sztrókot átélt Keresztesné Sándor Katalin, a látássérült Nyikes Fatime és a koraszülött gyermeket világrahozó, HELLP-szindrómás Földvári Nagy Zsuzsanna személyes élettörténete bárki számára erőt és motivációt nyújthatnak.

A Richter Főnix Közösség sikerét jól mutatja, hogy egyre nagyobb körülötte a médiaérdeklődés, de a legnagyobb sikernek azt tartják a szervezők, hogy sikerült széles körben eljuttatni a magyar nőkhöz a kezdeményezést, és valódi közösség épülhet általa - véli Jakupcsek Gabriella, akivel a díjátadó után beszélgettünk.

Hogyan jött a Richter Főnix Közösség ötlete?

Amikor annak idején nem volt saját műsorom, megkerestem őket, hogy lenne egy ötletem, amire szerencsére nyitottak voltak. Mivel 25 éven át napi műsorokat készítettem, olyan sok emberi sors jutott el hozzám, hogy azt éreztem, hogy ezeket a történeteket nem szabad veszni hagyni. Ha nem a tévében, akkor máshogyan, de meg szerettem volna mutatni őket. Különösen örültem annak, hogy felkarolták az ötletemet, és velem együtt hittek abban, hogy a civil történeteknek van erejük. Ezek a nők, akik elképesztő módon képesek kihúzni magukat a saját hajuknál fogva a bajból, fényt és elismerést érdemelnek. Olyanok, mint a főnixmadár, a hamvakból képesek újjáéledni. Ez a projekt az én kis nünükém, amit még nagyon sokáig szeretnénk együtt életben tartani.

A traumákat a legtöbb embernek nem könnyű feldolgoznia. Mennyire volt nehéz megnyitni ezeket a nehéz sorsú nőket, hogy a nyilvánosság előtt vállalják és beszéljenek arról, amin keresztül mentek?

Elmondani még csak szeretnék, de borzasztóan félnek a környezet visszajelzéseitől, a stigmatizációtól. Nem vagyunk toleránsak. Szeretnék ékes szószólója lenni annak, hogy senki sem tökéletes és tévedhetetlen. Ha én odaállok, és elmondom, hogy én sem vagyok Terminátor lány, akkor szívesebben megnyílnak mások is. Ez nemcsak egy adott nő személyes történetről szól, hanem arról, kinek tud még segíteni azáltal, hogy elmondja, hogyan lehet megbirkózni egy-egy nehézséggel. Én szeretném azt látni, ahogyan klassz nőkből közösséget épül, ahol az erejük nyilvánul meg a gyengeségük helyett.

Milyen visszajelzések érkeznek a programmal kapcsolatban?

Nagyon szeretem azt, hogy elkezdődött az interakció a különböző médiumok felületein. Olyanok is véleményezik a történeteket, akik csak kívülről kukkolják az eseményeket. Most kezd aktivizálódni a közösség. Ez olyan, mint egy iskolai osztályban, ha egy valaki felteszi a kezét, akkor a többiek is bátrabbak lesznek. A mi közösségünkben is emelkednek fel a kezek, amit nagyon jó látni.

Mindenki életében vannak "főnix pillanatok". Amikor az Ön életében bekövetkezett egy ilyen, hogyan tudott továbblépni? Mi segített például egy karrier krízis feldolgozásában?

Nagyon szeretek őszintén beszélgetni, felvállalni azt, ami velem történik. Felvállaltam azt is, amikor a legnehezebb pontján voltam ennek a dolognak. Rendkívüli módon hiszek magamban és az őszinteség erejében. A jó példa ragadós, nekem ez mindig bejött. Az embernek vannak megérzései, ezeket pedig nem szabad elnyomni hosszabb távon. Én abból a krízisből ezt tanultam meg leginkább.

Mik a tervek? Láthatjuk fellobbanni a következő főnixmadarakat jövőre is?

Már készülünk a következő évre, építjük a közösséget, hogy eljuthassanak hozzánk azok a személyes történetek, amelyek erőt adhatnak másoknak. Nyitott szemmel kell járnunk, észrevenni azokat a nőket, akik ott vannak a szomszédunkban, a boltban, a postán vagy bárhol, ahol megfordulunk és jelölni kell őket.

A workshop keretében a résztveveők megalkothatták az Újrakezdés 10 pontját:

A népszerű újságíró leporolta pszichológus diplomáját és pár éve áthangolta hivatását.

Leadfotó: facebook.com/jakupcsek
Fotó: Femcafe.hu

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az is igaz, hogy nehéz elképzelni Clint Eastwoodot, ahogy leül horrorfilmeket nézni.
Lifestyle
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Lifestyle
Titkos szavazással, 140 igen szavazattal Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta meg Magyarország új államfőjének a parlament. A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk nem volt jelen az...
Lifestyle
A 2026. augusztus 12-i látványos napfogyatkozás óriási kozmikus energiákat mozgósít, amelyek gyökeres fordulatot hoznak három csillagjegy életébe.
Lifestyle
A Harvard Egyetem friss kutatása rámutat, hogy a megérzéseink a mindennapi emberi kapcsolatokban meglepően gyakran vezetnek tévútra bennünket.
Lifestyle
Elsőre teljesen ártatlan hirdetésnek tűnik egy plüss vagy egy régi gyerekjáték a Vinteden, most azonban olyan elmélet terjed a platformon, amely egészen sötét jelentést tulajdonít bizonyos...