Lifestyle

Május a Kígyó hónapja a kínai asztrológia szerint – Lassan, de biztosan indulnak meg ügyeink

Megérkezik a nyár is, igaz, kissé visszafogottan. Mire számíthatunk még májusban? Olvasd el szakértőnk, Padma előrejelzését!

Május 5-én vasárnap este léptünk a Kígyó havába

A jelenlegi időjárást elnézve ez még hihetetlen, de ezzel kezdetét veszi a kínai öt elem tana szerinti nyár. A következő három hónapot alapvetően a tűz elem uralja, amely mostanra elegendő erőre kapott a tavasz fa elemétől.

Természetesen a világunkat átható energiák összhatását kell szemlélni, így valószínűleg érzékelhető lesz a víz elem jelenléte is, amely majd némileg visszafogja a tűz erejét. Talán kicsit hűvösebb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, és esni is többször fog. Nem csoda, hiszen a Disznó évében járunk, amely jang-víz töltésű, ebben kellene a nyár tüzének fellobbannia. Ez a visszafogottság az életünkre is hasonlóan hat: ha kevesebb a napsütés, jobban hajlunk a melankóliára, és ha esik az eső, bezáródunk a négy fal közé, aktivitásunk visszafogottabb lesz. Az extrovertált energiákkal bíró nyár ellenére is többet foglalkozunk majd belső ügyeinkkel, és többször elgondolkodunk mélyen az élet nagy kérdéseiről.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ugyanakkor érezhetően felszabadulunk az áprilisi Föld-Sárkány hónap súlyos energiái alól, és a megnyugvásé, lelki kisimulásé lesz a főszerep. Dolgainkban lassú, de biztos előrelépés lesz tapasztalható, így legyünk türelmesek és derűlátóak, és az apró eredményeknek is örüljünk.

Jó energiákat kapunk minden fajta rendezkedéshez, rendszerezéshez, rendrakáshoz, legyen az a lakásunk, gardróbunk, vagy akár a számítógépünk mappái. Nem kell mindezt magadra erőltetni, hiszen jönni fog az „ihlet”, egyszerűen kedvet kapsz, és magad is csodálkozol majd, milyen könnyedén találja meg minden régóta kallódó dolog a maga helyét. Jó érzés lesz, hogy végre átlátsz mindent, tudod, mi hol van, és egyáltalán: mi mindened van, amiről már régen megfeledkeztél, pedig milyen hasznos.
Előtérbe kerülnek a nyugodt, békés programok, kikapcsolódás, pihenés, wellness. Ne erőltessük most a rohanást, hagyjuk inkább a dolgokat a maguk tempójában haladni. Lassuljunk mi is együtt a kellemes jin-föld energiákkal, fogadjuk el a gondoskodást.

Mi jellemzi még a Föld-Kígyó hónapját? Olvass tovább a következő oldalon!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Rendkívül szórakoztató jelenetnek lehettek tanúi A legjobb ajánlat nézői, amikor két hölgy vendégnek sikerült rávennie a műsorvezetőt, Sváby Andrást egy rögtönzött és feledhetetlen éneklésre a...
Egészség
A kellemetlen hányinger sokszor váratlanul jelentkezik, ám bizonyos illóolajok illatának belélegzése egyeseknél hatékonyan enyhítheti a rosszullétet.
Sztárok
A Bazu Interviews csapata ezúttal a hazai show-business egyik legmeghatározóbb alakját, Majkát kapta mikrofonvégre az utcán, aki őszintén mesélt a siker mögött rejlő belső hajtóerőről, a szerencsér
Sztárok
Az RTL hatalmas sikert arató, rekordnézettségű taktikai-lélektani realityjében, Az Árulókban pattanásig feszültek az indulatok, amikor Sapkás Piréz gúnyos megjegyzést tett Vona Gábor beszédére, ami...
Lifestyle
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Sztárok
A TV2 Házasság első látásra című párkeresőjének legosztóbb felesége, Gombos Tünde, vagyis Tücsi nem ismeretlen a nézők számára: korábban a Séfek séfében is feledhetetlen, szókimondó pillanatokat...