Egészség

Ezt tanította nekem a meddőséggel folytatott harc

De nézzük, hogy mit írtam akkor fel a listámra

  • Megismertem a testem működését. Abszolút pozitív hozadéka ez az elmúlt időszakomnak. Szégyen vagy nem, de nem igazán voltam tisztában azzal, hogy mi, hogyan is történik a testemen belül, melyik változás, érzés, szúrás, fájdalom, mit jelenthet.
  • Rájöttem, hogy az önsegélyező csoportok számomra csak kezdetben jelentettek vigaszt.
  • Megreformáltam a táplálkozásomat. Odafigyelek arra, hogy mit, mikor és mivel eszem, ezáltal rendszer került a táplálkozásomba, amiért iszonyatosan hálás vagyok.
  • Türelmet tanultam. Sosem voltam egy türelmes ember. Azt hiszem, ez az a dolog, amit a legjobban meg kellett tanulnom.
  • Volt időnk a férjemmel összeszokni, összecsiszolódni, megismerni azokat a helyzeteket, ahogy a másik viselkedik a bajban, a problémában. Számomra ez az egyik legnagyobb hozadéka az elmúlt időszaknak. Abszolút bebizonyosodott, hogy egy olyan társ van mellettem, akire mindig vágytam/vártam és számomra ez mindennél többet jelent.
Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

  • Alázatot tanultam, alkalmazkodást a körülményekhez. Nehéz volt elfogadni, hogy sokszor nem úgy történnek a dolgok, ahogy én azt kitaláltam, elterveztem. Nehéz volt elfogadni, hogy van olyan dolog, amit nem tudok kontrollálni, mert egész egyszerűen nem rajtam múlik.
  • Megismertem egy csomó alternatív gyógymódot, amivel lehet, hogy amúgy soha életemben nem is találkoztam volna.
  • Nem titkoltam, hogy pszichológushoz járok, sőt a szkeptikusoknak elmagyaráztam, miért jó és fontos dolog ez. Megértettem, hogy nem biztos, hogy mindig a testben kell keresni a problémát.
  • Tágult a látásmódom ezalatt az idő alatt, olyan dolgokat is kipróbáltam, ami iránt korábban egyáltalán nem éreztem vonzódást (pl. jóga).
  • Komolyan foglalkozom saját magammal, a gondolataimmal, a lelkemmel, hogy pozitív legyen az énképem, ne a negatívumot lássam mindenben. Ebből kifolyólag már ki merek állni a saját véleményem mellett és nemet mondani másoknak.
  • Megtanultam nem számolgatni, hogy milyen jegyben születik majd a babánk és az ő horoszkópja vajon fog-e illeni az enyémhez.
  • Noha minden egyes hónapban belehal a lelkem a menstruációba, megrázom magam és folytatom a harcot tovább.

A fentieket végigolvasva azt kell, hogy mondjam, hogy küzdelmes három év van mögöttünk. De minden pillanata megérte. Megváltoztam és jobban érzem magam. Hálás vagyok ezért. Felnőttem. Ha ti is ilyen cipőben jártok épp, érdemes mindenképpen megállni egy kicsit és elgondolkodni a fentieken. Írjatok egy listát a saját tapasztalataitokról, tényleg megéri.

Ez a menete a meddőségi vizsgálatoknak

Először jönnek az egyszerűbb, majd a komolyabb vizsgálatok. Részletek a cikkben!

Fotó: Shutterstock; Leadfotó: brunch.co.kr

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.