Recept

Meglepő, mit nem eszik II. Erzsébet és mit imád Katalin hercegné

A királyi család korábbi séfje felfedte a "kékvérűek" falatozási szokásait.

A királynő egy igazi vámpír

II. Erzsébetről azt már megtudtuk, hogy villával és késsel eszi a banánt, persze ez egyáltalán nem meglepő, mégis egy királynőről beszélünk. Ezúttal a család korábbi séfje, Darren McGrady elárulta, mit nem hajlandó fogyasztani az uralkodó, és minek nem bír ellenállni.

Fokhagyma? Kösz, nem

Kíváncsiak lennénk, hogy boldogulna a magyaros ételekkel a királynő, ugyanis McGrady elmondása szerint nem igazán rajong a csípős, fűszeres fogásokért. A fokhagymát egyenesen utálja, így a Buckingham Palotában semmit nem készítenek ezzel az alapanyaggal. Már nem is szeretnénk annyira beköltözni, mi ugyanis nehezen tudjuk elképzelni enélkül a kotyvasztást. De az is lehet, hogy II. Erzsébet egy vámpír, ezért tartja távol otthonától az összetevőt. Persze ez az elmélet kevésbé valószínű.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az olaszoknál is akadna problémája

A séf szerint II. Erzsébet - bár valószínűleg ez a speciális diétájának is köszönhető - a burgonyát (alapvetően a köreteket egyébként) és a tésztát is igyekszik elkerülni nagyobb ívben. Ezeket kizárólag ritka alkalmakkor fogyasztja. Nos, ezen információk alapján azt se nagyon javasoljuk, hogy sokáig tengődjön Olaszországban.

Lapozz tovább és megtudod, milyen finomságokért rajong a királynő, és melyek Katalin hercegnő kedvencei!

Leadfotó, fotó: Beforeitsnews.com, Hellomagazine.com, Pinterest.com

Oldalak

Recept
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.
Lifestyle
Rengeteg mozaikcsalád van ma Magyarországon, és nem árt rendbe tenni, hogyan is megy az öröklés a mostohaszülő, és a mostohagyerek között.
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.