Lifestyle

Koporsókba zárta a gyerekeket ez a nő, pedig még éltek - Nem hiszed el, miért vetemedett erre

Nobel-békedíjra jelölték

Szerencsére Irenának nem kellett meghalnia. A Żegota megvesztegette a kivégzésért felelős németeket, így a nő megmenekült a haláltól: eszméletlenül, törött kezekkel és lábakkal hagyták ott az erdőben. Miután felgyógyult, a háború végéig rejtőzködve élt, de folytatta áldásos tevékenységét. Kiásta a zsidó gyerekek neveit, tartózkodási helyeit tartalmazó üveget, majd eljuttatta a hatóságoknak, így ugyanis nagyobb esély volt rá, hogy megtalálják a lurkókat és vissza tudják őket vinni a családjukhoz - ha még maradt élő rokonuk.

„Azért mentettem meg azokat a gyerekeket, mert gyerekkoromban azt tanultam, hogy akinek szüksége van rá, annak segíteni kell. Nem számít, milyen nemzetiségű vagy vallású." - mondta Irena.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Számos díjjal tüntették ki, 2007-ben pedig Nobel béke-díjra jelölték, de az elismerést nem ő kapta meg. Egy évvel később halt meg, 98 évesen. Egész életében az igazságért harcolt, ő a legjobb példa arra, hogy ha az ember hisz valamiben és azért kiáll, akkor bármit elérhet.

Megrázó fotókon a gyermekmunka kegyetlen világa: napi 14-16 óra robot, fillérekért

Civilizált társadalmakban elképzelhetetlen a gyermekmunka, gondolhatják sokan. Pedig az Egyesült Államokban egészen a múlt század elejéig megszokott volt, hogy az apróságok kétszer annyit dolgoztak, mint a felnőttek. Azt, hogy ma már jelentősen jobb a helyzet, nagyrész egy Lewis W. Hine nevű fotósnak és az ő döbbenetes képeinek köszönheti a világ. Nézd meg a robotoló gyerekekről készült felvételeket!

Fotó: brightside.me; Forrás: brightside.me, Wikipédia

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
George Clooney és Quentin Tarantino barátsága hosszú évtizedekre nyúlik vissza, s 1996-ban még Robert Rodriguez Alkonyattól pirkadatig című kultfilmjében is együtt szerepeltek, most viszont úgy tűnik...
Lifestyle
Egyelőre nem akar elolvadni az elmúlt másfél hét során hullott hó, ezért hát - stílszerűen - következő képrejtvényünk is a kemény januári télhez fog kapcsolódni.
Sztárok
Brooklyn Beckham szándékosan szakította meg a kapcsolatot a szüleivel, most pedig arra is fény derült, miért tartotta szükségesnek ezt a drasztikus lépést.
Sztárok
Molnár Viktor, a TV2 Kincsvadászok című műsorának vérbeli családapa: négy gyermekkel büszkélkedhet, legidősebb fia, Félix pedig már a családi galériával kapcsolatos munkákban is tevékenyen részt vesz...
Utazás
Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.
Sztárok
2025 nyarán derült ki, hogy Stohl András színész-műsorvezető öt év házasság után elválik a feleségétől. A híresség nemsokára a TV2 népszerű párkereső reality-jében, A Nagy Ő-ben keresi majd a...