Sztárok

"Mindig éreztem, hogy lesz majd gyerekünk" - Fejős Éva kislányt hord a szíve alatt

Az orvosok tényleg másképpen viszonyulnak egy negyvenes kismamához? Mi lehet ennek az oka? Mik a tapasztalataid?

Amióta a magazinom címlapján megjelent a kismamafotóm, rengeteg levelet kapok negyven fölötti nőktől, akik gyereket szeretnének, és a párjukkal már esetleg évek óta küzdenek a babáért. Sokan írják, hogy a nőgyógyászuk azt mondja nekik, az ő korukban már szinte lehetetlen teherbe esni. Igen, biztosan sokkal nagyobb a sikerráta, ha huszonéves lányt kezelnek, de én ettől függetlenül sok sikerről hallottam a negyvenes korosztályban is. Nem feltétlenül lombikos sikereket, mert úgy tudom, 45 fölött a lombikprogram sikere valóban elenyésző, hanem például a szervi problémák megoldásával (ahogy nálam is történt). Bár pont a múltkor találkoztam egy negyvennyolc éves kismamával, aki a kora miatt nyilván nehezebben volt stimulálható, mégis lombikoztak, egyetlen petesejtet tudtak leszívni tőle, az meg is termékenyült, és terhesség lett belőle. Ő végig megőrizte a hitét, legalábbis ahogy mesélt, abból egyértelmű volt. Azt gondolom, fejben nagyon sok minden eldőlhet, és fontos, hogy támogató, szakértő orvost találjunk. És persze ne halogassunk. Én halogattam, de másnak nem ezt az utat ajánlom.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A párod is ki fogja venni a részét a baba gondozásából?

Biztosan.

Milyen embert szeretnél nevelni a gyermekedből? Mik azok az értékek, amik számodra igazán fontosak?

Legyen boldog és szabad.

Fejős Éva: Nem vagyok hajlandó a rosszon keseregni!

Fejős Éva akkor boldog, ha írhat. Éveken keresztül dolgozott újságíróként, ezzel párhuzamosan regényíró lett. Aztán gondolt egy merészet, és megalapította saját kiadóját. Tavasszal hosszabban beszélgettünk vele!

Fotó; Leadfotó: facebook.com/fejosevahivatalosoldala

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...