Sztárok

"Ezer forintot sem kaptam a dalaimért" – Megkárosította Lagzi Lajcsit és Fásy Ádámot a Sláger TV?

"Nem kaptunk ebből semmit"

"A Sláger TV-vel kötött 5 éves szerződésünk ez év november 30-án jár le. Való igaz, hogy az első három évben a szerzők és előadóművészek nem kaptak jogdíjat. A 2015-ös évre már megkapták a magyar Artisjus irodától a jogos, törvény által előírt pénzüket, reméljük ez a 2016-os év esetében is így lesz. Nem azt állítjuk, hogy a TV nem fizetett jogdíjat az elhangzott zeneszámok után, de az biztos, hogy mi nem kaptunk ebből semmit. Levélben többször felszólítottuk a Sláger TV-t, hogy az elmúlt évekre vonatkozóan visszamenőleg számoljon el azzal, hogy mikor, melyik jogvédő szervezetnek mennyi pénzt fizettek be. A csatorna megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a román jogvédő irodának fizette be a jogdíjakat. Bízom benne, hogy mihamarabb fény derül az igazságra" - írta meg nekünk Fásy Ádám.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Sláger TV-t is, ám cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.

Lagzi Lajcsi nem áll le - Ha kell, Hágáig megy, hogy tisztázza a nevét

Lagzi Lajcsi nem áll le, amíg nem sikerült tisztáznia a nevét gyermekei és az ország előtt, illetve amíg nem hurcolják el a feleségével együtt azt, aki ezt tette a családjával. Ha kell Hágáig megy az igazságért.

Leadfotó: FEM3, facebook.com/fasyadamuj

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
Sztárok
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha egy autó közvetlenül a saját házuk előtt áll, azzal nem lehet semmi probléma. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb: egy rosszul megválasztott parkolóhely miatt...
Home&Design
Egy lakás lehet rendezett, szép és modern, mégis hiányozhat belőle valami, amitől igazán személyessé válik. A jó hír, hogy ehhez nem kell új bútorokat vásárolnod vagy vagyonokat költened: néhány jól...
Fashion&Beauty
Van egy ruhadarab, amely minden hideg szezonban visszatér, mégis könnyű alábecsülni a benne rejlő lehetőségeket. Pedig néhány jól megválasztott kombinációval a legegyszerűbb összeállítást is...