Sztárok

"Ezer forintot sem kaptam a dalaimért" – Megkárosította Lagzi Lajcsit és Fásy Ádámot a Sláger TV?

Lagzi Lajcsi és Fásy Ádám szerint több mulatós sztárt komoly veszteség érhetett az utóbbi években, gondok lehetnek ugyanis a Sláger TV háza táján. Többek között Lajcsi azt állítja, ezer forint alatti összeget kapott a csatornától dalai után, holott a jogdíjak ennél jóval magasabbak szoktak lenni. Nekünk nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban először.

A Sláger TV megkárosította az előadókat?

A napokban érdekes információk érkeztek szerkesztőségünkbe, azt írták nekünk, a mulatós sztárok az utóbbi időben úgy menekülnek a Sláger TV-től, mint mások a süllyedő hajróról. Ebből úgy tudjuk, Bangó Margit már javában tárgyal a konkurenciával, Zoltán Erika pedig a TV2 Drágám, add az életed! című műsorban tűnt fel, ami átigazolásának első jele. A közlemény szerint a Sláger TV helyzete még nehezebb mióta Lagzi Lajcsi és Fásy Ádám a konkurens Zenebutikhoz került.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük Lagzi Lajcsit és Fásy Ádámot is, akik érdekes dolgokat árultak el.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Úgy tudom, hogy a Sláger TV az utóbbi időben nem adott jogdíj bevallást, ezzel pedig megkárosította az előadókat, komoly veszteség érte őket. Korábban én is dolgoztam ott, volt egy próba együttműködés, játszottam ott a dalaimat. Egy ezer forint alatt volt a dalaim után a jogdíjam, ami furcsa, hiszen milliósat szoktam kapni. Úgy tudom, csak az utóbbi időben ad bevallást, azzal takarózik, hogy a román törvények alapján adózik, amit nem értek, hiszen Magyarországon sugároz. A Sláger TV miatt veszteség éri az előadókat, ezért pertársaságot kívánnak létrehozni, ebbe én is be kívánok szállni. Több, mint 100 előadóról van szó. Az ügyvédnek már megadtuk a megbízást" - árulta el kérdésünkre Lajcsi.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: FEM3, facebook.com/fasyadamuj

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha egy autó közvetlenül a saját házuk előtt áll, azzal nem lehet semmi probléma. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb: egy rosszul megválasztott parkolóhely miatt...
Home&Design
Egy lakás lehet rendezett, szép és modern, mégis hiányozhat belőle valami, amitől igazán személyessé válik. A jó hír, hogy ehhez nem kell új bútorokat vásárolnod vagy vagyonokat költened: néhány jól...
Fashion&Beauty
Van egy ruhadarab, amely minden hideg szezonban visszatér, mégis könnyű alábecsülni a benne rejlő lehetőségeket. Pedig néhány jól megválasztott kombinációval a legegyszerűbb összeállítást is...
Lifestyle
A burgonya jól bírja a szélsőségeket, de azért érdemes úgy tárolni, hogy ne csírázzon ki.
Home&Design
Ha úgy érezzük, hogy kezd elavult lenni a tapéta, akkor ma már elég gyorsan át lehet cserélni.