Sztárok

Kidobták az X-Faktorból az ittasan verekedő Petics Kristófot - Még nem tudni, ki érkezik a helyére

"Élete legnagyobb lehetőségét játszotta el"

"Nem ez a verekedés volt Kristóf első balhéja a beköltözés óta, több szóbeli figyelmeztetést is kapott korábban. Az X-Faktor versenyzői a felkészülés időszakában együtt laknak. Ő fegyelmezetlenségével, italozásával, hajnali vircsaftjaival sokszor zavarta a többiek pihenését, az állandó fáradtság pedig a próbák és a produkciók rovására megy, amit nem engedhetünk meg. A verekedése volt az utolsó csepp a pohárban. Mentorával, Puskás Petivel egyetértésben döntöttünk úgy, hogy nem folytathatja a versenyt, bármennyire tehetségesnek is tartjuk. Nem kívántuk kockáztatni, hogy erőszakosságának a versenyzők valamelyike essen áldoza­tául. Sajnálom, hogy ő nem érti meg, mi a baj a viselkedésével. Élete legnagyobb lehetőségét játszotta el szerintem" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Schiwert-Takács László a Blikknek.

"Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen komoly következményei lesznek a tettemnek. Azt mondták, hogy ilyen habitussal nem vagyok képes ezt végigcsinálni, és nem akarnak velem dolgozni. Nem értem, hiszen civilként kerültem bajba, nem a műsor miatt. Nem vagyok kiszámíthatatlan, pedig azzal is érveltek, veszélyt jelentek az X-Faktorra" - mondta kizárása után Kristóf, aki hozzátette, bár szülei pszichológushoz szeretnék küldeni, ez valószínűleg nem fog megtörténni, mert úgy gondolja, nincs vele nagy baj.

Ezzel a lánnyal Tóth Gabi lesz az idei X-Faktor győztese? Az énekesnő kedvencet választott

Tóth Gabi nem csinált titkot abból, melyik versenyzőjét kedveli a legjobban, már most úgy gondolja, ezzel a lánnyal ő lehet az idei X-Faktor győztes mentora.

Fotó; Leadfotó: rtlklub.hu/x-faktor
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.