Interjú a magyar Forrest Gumppal: "Nem nyugszom, amíg nem állnak be egyre többen mögém"

Október 8-án és 9-én ismét a futás fővárosa lesz Budapest, hiszen ezen a hétvégén lesz a SPAR Budapest Maraton Fesztivál! Várhatóan több tízezren futnak majd az eseményen, köztük az áruházlánc csapatában a magyar Forrest Gump, Iváncsics Zsolt is. A megmérettetés előtt kikérdeztük egy kicsit: mesélt a futás iránti szeretetéről, a segítőkészség fontosságáról és arról, hogy - ellenben Forresttel - ő soha nem fog elfáradni.

Jótékony célért fut Iváncsics Zsolt

Iváncsics Zsolt tizenegy évvel ezelőtt kitolt egy bevásárlókocsit egy áruházból, hogy azzal nehezítve fusson, majd elhatározta, hogy különleges futását jótékony ügynek szenteli - az elmúlt hét esztendőben állandó támogatója lett a fővárosi Kossuth Lajos Gyermekotthonnak. Az idei versenyen iker bevásárlókocsiban tol majd maga előtt egy mozgáskorlátozott kisfiút és a gyermekotthon egyik kis lakóját, és ezúttal ismét a fővárosi intézmény lakóinak igyekszik támogatást szerezni futásával.

"Nem a külsőségek fontosak, hanem az, ami bennünk van."

Sportpályafutás szakadt ketté? Vagy volt B-terve?

Élelmiszeripari és kereskedelmi iskolába jártam. Édesanyám mindig azt mondta, a sport elmúlik, legyen valami hivatásom mellette.

Családi indíttatás vitte a sport felé?

Abszolút nem. Édesapám felmentett volt tornából. Viszont a futballt imádta, 1978-ban hajnalokig néztük az argentin világbajnokságot. Vékony gyerek voltam, de a Jóisten adott egy tehetséget: a gyorsaságot. Felnőtt fejjel azt gondolom, hogy ezt azért kaptam, hogy kitűnhessek valamivel. Annyira szegény és kicsi volt az iskolánk, hogy onnan nehezen lehetett kitörni. Kicsit a szégyen is motivált. 1982-ben a Budapesti Sportiskolások között egy kék klott gatyában és egy vattával kitömött futócipőben nyertem meg az úttörő olimpiát.

De nem a szerelés számított.

Nem. Azóta is vallom, nem a külsőségek a fontosak, hanem az, ami bennünk van. Az akaraterőm eddig minden holtponton átsegített.

A gyorsaságnak gyerekként vette hasznát a versenyeken kívül is?

Elég nagyszájú voltam, szerettem ujjat húzni a nagyobbakkal, és ilyenkor gyakran szükség volt a gyorsaságomra. Ez a fociban is előnyhöz juttatott.

A hosszútávfutás magányos sport. Ezt az egyedüllétet azonban nagy közösségi cselekvésre váltotta, másokért fut. Hova tart ez az út?

Erről a film jut eszembe, amikor Forrest Gump megfordult, és azt mondta: Elfáradtam, hazamegyek. Én nem fogok elfáradni, nekem az utolsó kilométerem az lesz, amikor erről a világról eltávozok, ebben biztos vagyok.

"Nem zavar, hogy a médiában elkereszteltek a magyar Forrest Gumpnak."

Hogyan lett a különc bevásárlókocsi-tolásból jószolgálati tevékenység?

Az egyik versenyen egy szerény ruházatú asszony és gyermeke mellett futottam el, visszamentem, és csokit, üdítőt, plüssállatot adtam a kislánynak. Ő azt kérdezte: Bácsi, te miért tolod ezt a kocsit? Aznap este, a kislányomat nézve világosodott meg bennem valami. Célt kell adnom a futásomnak. Azóta gyerekeknek gyűjtök, sok barátot szereztem, akik támogatnak, és én megyek, futok, jelenlétemmel összefogom az emberek segíteni akarását. Az sem zavar, sőt, hogy a médiában elkereszteltek a magyar Forrest Gumpnak.

Miért a gyerekekért kezdett futni?

Mert ők a legelesettebbek. Egy neves pszichológus barátom erről azt mondta, magamat tolom a bevásárlókocsiban. Hát azért szerencsére a gyerekek könnyebbek, és ha valamilyen módon a múltam is benne van a kocsiban, a nemes cél könnyűvé teszi a tolását. A gyerekeknek joguk van gyermekként élni, örülni, játszani, és nekünk felnőtteknek az a dolgunk, hogy ezt megadjuk nekik. Semmiféle jogunk nincs felülbírálni a gyerekek jogát. Tavalyelőtt bebizonyítottam, hogy az árva kislány és az én kislányom elférnek egy kocsiban, és csodálatos szimbiózisban vannak. A saját eszközeivel mindenki tegyen azért, hogy a gyerekek gyerekként élhessenek. Ha én ezt úgy tudom megtenni, hogy bevásárlókocsiban tolom őket, akkor így tolom őket. Így ők is átszakíthatnak egy képzeletbeli korlátot.

Kik a kis pártfogoltjai?

Orosházán megismertem egy halmozottan hátrányos helyzetű, sérült kislányt, Vanesszát, akit tavalyelőtt felhoztam Budapestre, beültettem a bevásárlókocsiba, és végig toltam a Pfizer Nemzetközi Félmaratonon. Egy kolléganőm súlyosan beteg kislányát novemberben toltam maratoni távon. Ezután megismerkedtem egy mozgássérült kisfiúval, Rolikával. Két jótékonysági focigálát szerveztünk, Vanesszának egy speciális elektromos kerekes széket tudtunk adományozni, Rolikának pedig a műtéti rehabilitációs költségekhez járultunk hozzá. Ezt a közvetlen barátokkal értük el, a Kossuth Lajos Gyermekotthon rendszeresen támogatjuk. A Ferencváros kinyitotta a kapuit a meccsekre, mezeket, szerelést adnak.

Mi a végső cél?

Az, hogy bebizonyítsuk, semmi nem a pénzről szól. Aki teheti, álljon be mögém, legyen ez egy mozgalom a bevásárlókocsi mögött. Legyen a kocsi katalizátor a futóvilág és a nehéz sorsú, beteg gyerekek között. Legyen a kocsi a segítség jelképe, amíg a kocsi fut, tudunk segíteni. És ha én vagyok ebben a motor, azt szívesen vállalom.