Recept

Fokhagymás csirkecomb karamellizált fügével - Igazi hétvégi lakoma

Nagyon szeretem a fügét, és amikor olvastam, hogy ez a gyümölcs remekül illik a húsételekhez is, azonnal kitaláltam, hogy ezt készítem hétvégén!

Hozzávalók

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben
  • 2 ek extra szűz olívaolaj
  • 2 ek sótlan vaj
  • 1 nagy hagyma szeletelve
  • 5 gerezd fokhagyma (egészben)
  • 3 ág kakukkfű
  • 6 bőrös, csontos csirkecomb
  • 8 füge félbevágva
  • só és fekete bors ízlés szerint

Elkészítés

Fogjunk egy serpenyőt, és hevítsünk fel benne 1 evőkanál olívaolajat és vajat. Adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát és a kakukkfüvet. Pároljuk addig, míg karamellizálódnak. Ha ez megtörtént, szedjük ki egy tányérra és tegyük egyelőre félre. A maradék olívaolajat és vajat öntsük bele a serpenyőbe, majd erre tegyük a sóval, borssal megszórt csirkecombokat. 3-4 perc alatt pirítsuk meg mindkét oldalát, majd vegyük ki és tegyük félre. A serpenyőbe kanalazzuk vissza a karamellizálódott hagymát, erre jöhetnek a félbevágott fügék. Végül tegyük rá a csirkecombokat, és tegyük be a 190 fokra előmelegített sütőbe. Süssük addig, míg a hús meg nem puhul teljesen. Ha kivettük a sütőből, hagyjuk állni 6-10 percig, ezt követően tálaljuk.

Fotó: keviniscooking.com

Oldalak

Recept
Lifestyle
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
Sztárok
Az új Horrorra akadva most nagyon pörög az interneten, és magyar szinkronnal is feltették.
Lifestyle
Hamarosan elindul a nyugdíjas SZÉP-kártya program, azonban rengeteg körülötte a bizonytalanság.
Lifestyle
A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért kockáztatja az életét az, aki rázással takarítja a pirítóját.
Utazás
A júniusi iskolai szünet kezdetével hivatalosan is elstartolt a főszezon. Bár a gazdasági nehézségek miatt idén sokan óvatosabbak, találtunk egy pénztárcabarát, tömegmentes földi paradicsomot.
Sztárok
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.