Sztárok

„Elég megosztó előadó vagyok” - Interjú Hajdú Balázzsal

Hajdú Balázs fiatalkora óta a humor világában mozog, közel tíz éve országosan ismert humorista, a Dumaszínház rendszeres fellépője, láthattuk a Comedy Centralon és szerepel a Showder Klubban is. Terveiről, jelenlegi elfoglaltságairól és Tóth Eduval közös, rövidesen bemutatásra kerülő új estjéről kérdeztük.

Kezdjük is a klasszikus kérdéssel; mi indított el ezen a pályán?

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Az iskolában folyton poénkodtam az órákon és készítettem egy újságot is – egy pár A4-es lapot képzelj el összetűzve, amiket apukám fénymásolt. Volt egy zenekarunk, amiben szintén félig-meddig én írtam a szövegeket, talán leginkább performansznak nevezném azt az egy-két koncertet, amiket átéltünk. Bennem volt, hogy a komoly dolgok mellett valami komolytalannal is foglalkozzak legalább hobbiszinten, akkor még nem láttam ebben semmilyen jövőt, csak a magam szórakoztatására csináltam.

Mit gondolsz, téged mi különböztet meg a többi humoristától?

A visszajelzések alapján elég megosztó fellépő vagyok. Ennek van előnye is és hátránya is. Elég jól megjegyeznek és megragad a stílus, amit képviselek, és ez egyébként nem egy kitalált póz – én így működöm a színpadon, állítólag életben nem vagyok annyira lassú... (nevet) Valószínűleg azért, mert az életben úgy beszélek, hogy nem kell poént mondanom közben, nem jár annyira az agyam. Szeretek improvizálni, ezért miközben mondom, gondolkodom, ez pedig lehet, hogy egy kicsit belassít; amúgy se vagyok az a nagyon gyors… A témáim is olyanok, hogy általában amiről mindenki beszél, arról úgyis lemaradok, így inkább próbálok kisebb, különleges dolgokban elmerülni.

Önálló ested A minden lényege címen látható. Mik a tapasztalataid, mennyiben változtatsz rajta? Dolgozol valami máson mostanában?

Ez a második önálló estem, folyamatosan alakulóban van, és valamelyest okosan egy tágabb címet adtam neki, nem határolom be magam egy témában. Így amik jönnek közben, azok hozzácsapódnak. Eddig három-négy előadást élt meg ez az est, remélem, még párszor ennyit megél. Új esten egyelőre nem dolgozom, legszívesebben a videóblogot indítanám újra, de várok egy olyan alapötletre, amiről úgy érzem, tényleg érdemes foglalkozni vele. Lehet, hogy ha csak úgy elkezdek beszélni, eljut ezer vagy kétezer emberhez és talán még tetszik is nekik, de egy kicsit ennél igyekszem magasabbra rakni a lécet. Jelenleg nincs másik önálló anyag, amin dolgoznék, folyamatban van a Roast, Tóth Eduval a közös estünk is, és persze új poénokon alap, hogy állandóan agyalok.

Lapozz, az interjú még folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A brit királyi család karácsonya kívülről idilli és meseszerű, a háttérben azonban szigorú rend, évszázados hagyományok és láthatatlan szabályok irányítanak mindent. Ezek közül az egyik Katalin...
Lifestyle
Egy friss Harvard-kutatás szerint az, ahogyan beszélünk, rengeteget elárul a lelki állapotunkról.
Lifestyle
A matrac az otthon egyik leginkább igénybe vett, mégis legelhanyagoltabb darabja, pedig az egészségünk és a közérzetünk múlik rajta. Létezik azonban egy természetes módszer, amellyel vegyszerek...
Lifestyle
A bejelentő közölte, hogy egy tízemeletes ház egyik lakásának ablakában lángokat lát. A tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, ám ami ott fogadta őket, arra egyáltalán nem voltak felkészülve.
Lifestyle
Noha csak egyetlen pandát kell meglelned az ábrán, előre borítékolható, hogy keményen meg fogsz majd szenvedni a győzelemért.
Lifestyle
Senki sem várja el, hogy minden tökéletesen sikerüljön egy esküvőn. De amit ennek a nőnek el kellett viselnie azon a napon, amelyet élete legboldogabb napjának remélt, az a kínzással határos!