Egészség

Valóban rákos lehetsz az odaégett ételtől? Elmondjuk, megeheted-e azt, ami megpörkölődött

Rákot okoz az égett pirítós?

Miután kiderült, hogy az akrilamid magától is létrejöhet, ráadásul az élelmiszerek elfogyasztásával a szervezetbe is bekerül, a szakértők elkezdték vizsgálni, milyen hatással van az emberi testre. Mivel az akrilamid egy mérgező anyag (mutagén és irritatív, ráadásul a felszívódása is nagyon gyors), nem véletlen, hogy felmerült a gyanú: akár rákkeltő is lehet. Arról sajnos nincs vita, hogy az akrilamid káros, azzal kapcsolatban azonban, hogy rákkeltő vagyis karcinogén anyag lenne, még nem születtek egyértelmű bizonyítékok.

Tehát nem, nem tudjuk megmondani, hogy az égett pirítós 100%-ban rákkeltő-e, de azt szakértők és tudósok nélkül is állítjuk, hogy a túlsütés, égetés nem egészséges, és jobb elkerülni. A magas keményítőtartalmú ételek, mint a kenyérfélék, a gabonatermékek, a burgonya és a kekszfélék, magas hőfokon való elkészítése közben akrilamid keletkezik, a húsok túlsütése is káros anyagokat hozhat létre. Utóbbi esetben N-nitrózó vegyületek és a heterociklusos aminok, röviden HCA-k jöhetnek létre, amiknek a negatív hatását állatkísérletekben már bizonyították.

A sokszor használt olajban való sütés sem kedvez az emberi szervezetnek, mert a policiklusos aromás szénhidrogének (PAH) keletkezéséhez vezet, környezetszennyező anyagok, mivel ezen vegyületek egy része bizonyított karcinogén, mutagén és teratogén hatással rendelkezik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mire figyelj?

  • Kerüld az ételek túlsütését! Addig süsd a finomságot, amíg aranysárga nem lesz, ha már barna vagy fekete, akkor veszélyes lehet.
  • Ha teheted, inkább főzz, gőzölj és párolj!
  • Marináld a húsokat! Kutatások azt mutatják, hogy a húsféléket bepácolod például olívaolajba, akkor jelentősen mérsékled a veszélyes anyagok kialakulásának esélyét.
  • Csökkentsd a sütési, grillezési időt! A húshőmérő megkönnyíti a dolgod, hiszen így pontosan tudod, mikor lehet levenni az ételt a tűzről. Az eufic.org azt írja, az Egyesült Királyság Élelmiszer-szabványügyi Hivatala szerint, amikor szárnyashúst, halat, olyan darált vagy apróra vágott húskészítményt sütsz, mint a burgerek vagy kolbászfélék, akkor a hús közepének legalább két percig, minimum 70°C-osnak kellene lennie a hőforrásról való levétele előtt.
  • Alacsony lángon süss és mindig használj friss, tiszta olajat!

8 riasztó jele annak, hogy agytumorod van

Az agydaganat az agy szinte minden részében felbukkanhat, és attól függően, hogy hol jelenik meg, sokféle tünetet produkálhat. Érdekesség, hogy ez az egyetlen ráktípus, ami a személyiség megváltozásával járhat. Mutatjuk, ezenkívül melyek a leggyakoribb jelei!

Fotó: dailymail.co.uk; Leadfotó: blog.williamreedtraining.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.