Sztárok

Elveszítette babájukat, ezért hagyta el menyasszonyát Paul McCartney - Az énekes ma 74 éves

A Beatles énekese, Paul McCartney ma ünnepli a 74. születésnapját. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük neked a sztár korábbi nagy szerelmeit és a hozzájuk tartozó filmbe illő történeteket. Olvasd el, milyen, ha egy Beatle szeret valakit!

Dot Rhone - Az első nagy szerelem

Paul McCartney és első igazán nagy szerelme, Dorothy "Dot" Rhone 1959-ben, mindössze 17 évesen találkoztak egymással egy klubban. Kapcsolatuk két és fél évig tartott, erről a nő később azt mondta, sokszor úgy érezte, Paul minden szituációban uralkodni akar. Gyakran azt is megszabta, milyen ruhát vegyen fel, hogyan sminkelje magát. Sőt, arra kérte, növesszen olyan hajat, mint amilyen Bridget Bardot-é. Már az esküvőt tervezgették, amikor a lány elvetélt. McCartney ezután szakított, mondván nincs már semmilyen kötelezettsége Dot felé.

Jane Asher - A rajongók kedvence

A Beatles énekese és gyereksztárból lett színésznő, Jane Asher 1963-ban találkoztak először. Öt évig tartó kapcsolatuk idején együtt éltek, össze akartak házasodni. Egy vakációról hazatérve azonban Jane egy ágyban találta a sztárt egy Francie nevű lánnyal. Azonnal szakított McCartney-val és soha többé nem volt hajlandó nyilvánosan beszélni kapcsolatukról vagy a Beatles-ről. Paul szeretője egyébként túl sokáig nem volt képben, többek szerint az énekes csak azért jött össze vele, hogy képes legyen szakítani Jane-nel.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Linda Eastman - Az elvált anyuka

Linda Eastman és a Beatles 1966-ban találkoztak, ugyanis az elvált, kisgyermekes anyuka profi fotós volt, aki a leghíresebb bandák koncertjeiről készített képeket. Csak egy évvel később kezdtek komolyabban érdeklődni egymás iránt, majd kialakult közöttük a mindent elsöprő, szenvedélyes szerelem. 1969-ben kötötték össze hivatalosan az életüket. Három közös gyermekük született, Mary, Stella és James. Közéspő gyermekük, Stella híres divattervezővé vált. Linda 1998-ban mellrákban elhunyt, ő és Paul haláláig házasok voltak. Szerelmükből és tragédiájukból filmet forgattak, ez a Mrs. Beatles - Linda McCartney története címet kapta.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotók: nydailynews.com, hellomagazine.com, dailymail.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.
Lifestyle
A legtöbben azt gondolják, hogy az intelligencia legfőbb jelei a jó memória, a gyors számolási készség vagy a logikus gondolkodás. De nem csak erről lehet szó.
Egészség
A szentestét megelőző éjszaka megjelent a legújabb Magyar Közlöny, amelyben egy friss változtatás olvasható az orvosi időpontokkal kapcsolatban.
Home&Design
A Feng Shui szerint van egy bizonyos hely a lakásban, ahová nem szabad karácsonyfát tenni – cikkünkben azt is elmagyarázzuk, miért!
Lifestyle
Mit teszel, ha a Föld légkörén kívül tartózkodsz, de mégis friss levegőre vágysz? A NASA már az 1980-as években feltette magának ezt a kérdést.
Lifestyle
Hosszú éveken át úgy gondolták, hogy az észak-görögországi Vergina I. sírja Nagy Sándor apja, II. Fülöp makedón király földi maradványait őrzi. Ám nemrég sokkoló felfedezést tettek a kutatók.