Bed&Love

Döbbenetes történetek: ilyen furcsa dolgokat kérnek a vendégek egy örömlánytól

Ölelgess meg!

„Egy időben úgy éreztem, engem igazából azért fizetnek, hogy idegen embereket ölelgessek. Sokan ugyanis nem egyszerűen szexre vágynak, hanem egy kis intimitásra, arra, hogy megnyílhassanak valakinek” – árulta el Hannah.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

És egy jól irányzott rúgással…

„Nem vagyok igazi szexmunkás, de egyszer egy férfi megkért, hogy rúgjam teljes erőből ágyékon. Megtettem, ő pedig fizetett érte 10 ezer forintot. Életemben még ilyen könnyen nem kerestem ennyi pénzt! Később ezt még számtalanszor megtettem, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy ennek bizony van piaca… Az összejött pénzből elmentem egy 20 napos vakációra Európába” – mesélte nevetve Jennifer.

A férfi, akinek acélból van a lábfeje

„Volt egy vendégünk, aki rendszeresen járt hozzánk és mindig ugyanazt kérte. Ilyenkor ruhástól rá kellett ülnünk a hasára és történeteket hallgatni arról, hogyan gázolt át rajta egy csinos nő autóval. Egy este az épület előtt várt rám, kérte, hogy tényleg hajtsak át az autómmal a lábán. Én nemet mondtam, de neki valahogy sikerült a kocsim alá kerülnie. Nem sérült meg, másnap megint ott volt…” – emlékezett vissza a kissé bizarr és ijesztő esetre Lisa

Történetek arról, hogy lesz egyetlen éjszakából mindent elsöprő szerelem

Vigyázat: így lesz az egyéjszakás kalandból párkapcsolat – És te észre sem veszed!

Ha szeretnéd kipróbálni az online társkeresést, akkor kattints ide és ismerd meg életed szerelmét a Femrandin!

Fotó: yourautoauthority.com; Leadfotó: lovetoknow.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Lifestyle
Bosszantó, ha ruhamolyok jelennek meg a lakásban. Ezek a röpködő rovarok boldogan rágcsálják a ruhatárat, kárt okozva benne. Az interneten számos módszerről lehet olvasni a kiírtásukhoz, de megesik,...
Lifestyle
A Kosban továbbra is erős a bizonyítási vágy, most sokkal bölcsebben választja meg, mikor és hogyan áll ki magáért. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
Selena Gomez a Rare Impact Fund Benefit-en arról beszélt, hogyan őrzi meg saját mentális egyensúlyát, miközben a fiatalok támogatására is példát mutat.
Lifestyle
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Sztárok
Taylor Swift új albumán, The Life of a Showgirl-ben eddigi legőszintébb dalaiban mesél arról, hogyan képzeli el jövőjét: egy boldog házasságban, gyerekekkel, távol a reflektorfénytől.
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.