Bed&Love

Vigyázat: így lesz az egyéjszakás kalandból párkapcsolat – És te észre sem veszed!

Manapság az egyéjszakás kalandok fénykorukat élik, ráadásul már nem csak a férfiak vágynak az efféle könnyed szórakozásra, hanem a hölgyek is. Olykor mégis előfordul, hogy a játékból valódi kapcsolat és őrült szerelem lesz. Ezek a nők most azt is elmondják, hogyan. Figyelj és tanulj!

A nők egyre jobban szeretik az egyéjszakás kalandokat

Manapság a nők körében is egyre elfogadottabbak az egyéjszakás kalandok, szinte nincs olyan huszonéves vagy harmincas, aki legalább egyszer ki ne próbálta volna, milyen ágyba bújni egy idegen férfival. Ennek valószínűleg a másik nem képviselői örülnek a legjobban, hiszen így jóval könnyebben találnak olyan szexpartnereket, akik semmit nem várnak el tőlük a hancúrért cserébe. Ez pedig remek, hiszen többségük egyenesen retteg az elköteleződéstől és a mély érzelmektől. Olykor azonban előfordul, hogy hiábavaló minden ellenállás és bizony, szerelem, illetve párkapcsolat lesz a vége!

"Egyetlen éjaszkának indult, de egymásba szerettünk"

"Életem első egyéjszakás kalandjából egy három éven át tartó kapcsolat lett. Az interneten ismerkedtünk meg és akkor találkoztunk először, amikor meglátogatta a szüleit a városban, ahol tanultam. Nem hittem el, amikor megláttam, olyan jóképű volt. Talán bele is pirultam. Mivel nem hiszek a távkapcsolatokban úgy voltam vele, hogy ez csupán egyetlen éjszaka lesz és ennyi. Másnap reggel azonban csatlakozott hozzám reggelizni, nagyon jót beszélgettünk. Miután visszautazott, nem telt el olyan nap, hogy ne hívott volna. Járni kezdtünk, majd össze is költöztünk" - emlékezett vissza a Women's Health Mag hasábjain Cassie.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon még több izgalmas szerelmi történettel folytatódik!

Ha szeretnéd kipróbálni az online társkeresést, akkor kattints ide és ismerd meg életed szerelmét a Femrandin!

Fotó: peacequarters.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.