Bed&Love

Szex közben is ég a zsír! Tudd meg, hány kalóriát égettél a legutóbbi menettel

A napokban egy nagyon érdekes és felettébb részletes kalóriatáblázatra bukkantunk az interneten, amelyből megtudtuk, az együttlétek alatt pontosan hány kalóriát égethetünk el.

Ennyi kalóriát égetünk el szex közben

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A legtöbb ebben a témakörben készült kutatás szerint egy átlagos ember körülbelül 200 kalóriát éget el egy szenvedélyes, 30 perces menet során, ám ez a szám függ az illető nemétől, habitusától és életkorától is. Tehát minél tüzesebb valaki, annál többet fogyhat egy-egy aktus során. Az interneten számos szex kalóriatáblázatot lehet találni, de az alábbi az egyik legrészletesebb, azt azonban nem mernénk állítani, hogy a leghitelesebb is. Ebben az előjátéktól az utána következő kötelező összebújásig, sőt a felöltözésig minden le van írva. Ugyanakkor nehéz eltekinteni attól, amit a szerzők az első pontban megfogalmaznak, itt ugyanis gyakorlatilag azt írják, egy nőt az akarata ellenére is simán le lehet vetkőztetni, ezzel pedig 189 kalóriától lehet megszabadulni. (Ha ez vicc akart lenni, mi nem nevetünk!)

A többi pont azonban rendben van, ezekből például megtudtuk, hogy a melltartót fogyókúrázóknak ajánlott foggal levenni, illetve, hogy a megjátszott orgazmussal hihetetlenül sok kalóriát égethetünk el. Nem szeretnénk senkit megbántani, de a táblázat készítője valószínűleg még nem ismeri ki magát olyan jól, ha a női testről van szó, ugyanis állítja, egy nő kielégítése 1026 kalóriát vesz igénybe. (Csak összehasonlításul mondanánk, hogy ez nem sokkal kevesebb, mint egy átlagos nő napi kalóriaszükséglete, ami körülbelül 1600 kalória.)

Lapozz, cikkünk második oldalán kiszámolhatod, legutóbb hány kalóriát égettél el szex közben!

Ha szeretnéd kipróbálni az online társkeresést, akkor kattints ide és ismerd meg életed szerelmét a Femrandin!

Fotó: kaloriaguru.hu

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Egészség
Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a félrevezető állításokról.
Sztárok
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Sztárok
ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.
Lifestyle
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.