Utazás

"Szeretlek Zsuzsi! Van barátod Budapest?" A tunéziai Szúszában jártunk, ahol mindig azúrkék az ég

Mindent megtesznek a biztonságért

Tavaly júniusban terroristák egy csoportja turistákat gyilkolt meg a szúszai tengerparton. Összesen 38-an veszítették életüket a támadásban. Ez a szörnyűség fényévekkel vetette vissza a tunéziai turizmust, érthető módon ezek után nem volt olyan európai, aki szívesen utazott volna ide. (Korábban a magyarokon kívül a franciák, németek és oroszok látogatták szívesen Szúszát.) Mindez súlyos válságot idézett elő, mostanra a szállodák többsége bezárt, alig néhány olyan akad, amely még fogadja a vendégeket. A helyiek azóta mindent elkövetnek annak érdekében, hogy visszaállítsák a közbiztonságot, ezért jelenleg fegyveres őrök állnak minden hotel előtt, a beérkező autókat és buszokat pedig tükörrel is átvizsgálják. Annyira vigyáznak a turistákra, hogy a minket szállító autóbuszokat rendszeresen rendőrautók kísérték az úton. Szúszában minden nagyobb kereszteződésben rendőrök állnak, ők felügyelik a rendet. Ha mindez még nem lenne elég, a tengerpartra is csak egy bizonyos napszakban lehet lesétálni, egyébként le vannak zárva a kijáratok. Bár nekünk, magyaroknak kicsit furcsa volt a fegyveres őrök jelenléte, mégsem érezük kellemetlenül magunkat, sőt. Ráadásul, ahogyan minden más szúszai, ők is óriási mosollyal köszöntek nekünk, valahányszor megláttak bennünket.

"Szeretlek Zsuzsi! Van barátod Budapest?"

Szúsza óvárosát, a Medinát is meglátogattuk, itt található ugyanis a város legnagyobb piactere és plázája. A bazár üzletsorán minden kereskedő alkudozni szeretne, náluk a mai napig ez van a szokásban, ám a Soula Center árai fixek (és meglehetősen magasak). Az itteniek imádják a magyarokat, ezért számos kifejezést is megtanultak, hátha így szívesebben vásárolunk náluk. Az egyik például ezt kiabálta utánunk: "Szeretlek Zsuzsi! Van barátod Budapest?" Egy másik pedig ezzel kápráztatott el: "Szervusz vizibusz Friderikusz!"

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ételek és italok Tunéziában

A helyiek nagyon kedvelik a tengeri herkenytűket és a tejtermékeket, de rengeteg zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztanak, mint például a banán, narancs és a datolya. Az utóbbit feltétlenül meg kell kóstolnia minden turistának, mert elképesztően finom, egyáltalán nem hasonlít arra, amit itthon a boltban vásárolunk. A tunéziaiak rendkívül büszkék arra, hogy hatalmas olajfa ligeteik vannak, ezek mindegyike magántulajdon. Az ültetvényeket nem kerítéssel, hanem az úgynevezett berber füge kaktusszal választják el, melynek gyümölcséből ízletes lekvárt főznek, amit szintén érdemes kipróbálni. Ha Tunéziában járunk, feltétlenül vásároljunk a kiváló minőségű olívaolajból. Szeretik az ízesített mézeket, kapható náluk eukaliptuszos, narancsvirágos, valamint jázminos is. Bár az itteniekre nem jellemző az alkoholfogyasztás, azért készítenek italokat, a leghíresebb a boukha, ami egyfajta fügéből főzött pálinka. Ez meglehetősen erős, 36 fokos.

Ezt is olvasd el:

Szellemváros lesz Sharm El Sheikh-ből? Ilyen kihalt most az egykori turistaparadicsom

Köszönet az útért a MUISZ-nak, a Tunéziai Utazási Irodák Szövetségének, valamint a tunéziai államnak!

Oldalak

Utazás
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...