Malévos dámák, rettegett főnök és bizarr válogató - Így vettek fel légiutaskísérnőnek

Reggel 10:01 perc. Hogy nekem mindig rohannom kell. Nyilván én leszek az utolsó, aki beesik a találkozóra. Remélem nem harapják le a fejem. Az akkori barátom volt olyan kedves és elhozott autóval, nélküle még mindig a hotelt keresném. Beesek az aulába és tátva marad a szám.

Hát nem éppen erre számítottam

A hatalmas csarnok dugig volt tömve kiskosztümös, precízen kontyba tűzött hajú lányokkal, akik kis csoportokba tömörülve hangosan csacsogtak egymással. Lehettek vagy kétszáz, háromszázan. Nyilván itt a jelentkezők többsége innen-onnan ismerte egymást. A repülős társaság ilyen. Hát szerencsémre a késésem így nem tűnt fel, de az, hogy közöm sincs a témához, az biztos. Farmerben, kiengedett hosszú hajjal érkeztem, kinyomtatott CV nélkül, jól megbámult mindenki, aki látott beviharzani az előtérbe. Aztán körbe se tudtam nézni, már Szilviék csápoltak egy csapat szépen felöltözött, öltönyös és kosztümös jelenlegi és ex-légiutaskísérő koszorú közül. "Gyere, bemutatlak pár embernek!" - rángatott magukhoz. Aztán megismertem a repülős kollegáit.

Mint kiderült, a mostani cégük szinte semmit sem fizet, ott spórol a személyzeten, ahol tud. Ideiglenes szerződéseket kapnak, amit aztán a rettegett főnök kénye kedve szerint hosszabbít, vagy nem hosszabbít meg, attól függően, hogy az adott stuvi mennyit hajlandó neki eltűrni. Ők ezért voltak itt. "Azok Malévosok"- mutat rá egy kisebb csoportra az újonnan megismert, állandóan fecsegő Anna. " A csőd után, aki nem ment ki külföldre, az ide jön, ehhez a céghez repülni. Tuti felveszik őket." Elnéztem ezeket a dámákat. Mert ők azok voltak. És semmilyen negatívra nem gondoltam, mikor ezt a szót használom. Ahogy ott álltak, egyszerre éreztem nyugalmat, előkelőséget, határozottságot és magabiztosságot. Wow. Na ők A Légiutaskísérők.

Fotó: kanadaihirlap.com