Lifestyle

"Megszoktam őt, akár a levegőt" - Így szerettek kedvenc költőink és íróink

1905. április 11. – annyira ismert és egyértelmű ez a dátum a magyaroknak, mint az 1848. március 15. Ekkor született az egyik, ha nem a legnagyobb magyar költő, József Attila, és 1964 óta ekkor ünnepeljük a magyar költészet napját is. De elég a számokból! Ebből a különleges alkalomból összeszedtük kedvenc magyar és igen, külföldi íróinkat, költőinket, és kicsit utánajártunk a szerelmi életüknek. Így szerettek ők!

Radnóti Miklós, a tűnődő

Gyarmati Fanni mindössze 14 éves volt, amikor megismerte az akkor 17. évét betöltő Radnóti Miklóst. Ugyanahhoz a tanárhoz, Hilbert Károlyhoz jártak korrepetálásra, Radnótinak pedig rögtön megtetszett a kis Fifi. Olyannyira, hogy nagykorúnak mondta magát, és még a ceruzáikat is elcserélte, hogy legyen ürügy a beszélgetésre. A bájos diákszerelemből csak évek múlva, hosszú szünetek után lett komoly kapcsolat. 1931 telén, a Városligetben Fanni azt mondta Radnótinak: „Miklós! Én hozzád akarok menni feleségül!”.

1935-ben házasodtak össze, otthonukat a Pozsonyi út 1. szám alatt rendezték be. Bár gyönyörű, csendes szerelem volt az övék, Radnóti hat év házasság után viszonyt kezdett Beck Judit festőművésszel. A románc rövid volt, Fanni pedig nem akart válni. „Ha Miklósnak örömet okoz, örüljön.” – mondta. A költőt 1940 után többször is behívták munkaszolgálatra, ám 1944 elejéig rendszeresen haza tudott látogatni. Számtalan levelet küldött feleségének. „Köszönöm Édes az együtt töltött kilenc évet. Nagyon hiányzol, Édes Egy” – írta az utolsó, 1944. augusztus 16-án kelt üzenetében. Néhány hónappal később, november 4-én, Abda határában halt meg. Fanni 2014-ben követte szerelmét.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Ernest Hemingway, a nyughatatlan

„Csak akkor jó egy történet, ha őszinte.” – ezt vallotta az egyik leghíresebb amerikai író, Ernest Hemingway. Őszintesége nemcsak az írásain érződik, a szerelmi életét is áthatotta, valami egészen nyers, magabiztos szenvtelenséggel keveredve. Az első komoly lángolást 1918-ban tapasztalta meg; éppen az olasz fronton volt, amikor súlyosan megsérült, és lábadozása alatt egy milánói kórházban dolgozott. Itt szeretett bele Agnes von Kurowsky ápolónőbe, akinek alakja a Búcsú a fegyverektől című könyvében is megjelenik.

Mégsem ő lett az első felesége, hanem Elizabeth Hadley Richardson, egy gyönyörű, ám a zajos művészvilágban elég idegenül mozgó, kissé félénk nő. Hemingway egyre híresebb lett, egyre több nő legyeskedett körülötte, így nem sokkal később el is vált Hadley-től, és elvette Pauline Pfeiffert, aki első feleségének szöges ellentéte volt. Ám hiába a határozott, tüzes természet, Hemingway mellette sem bírta sokáig; az 1937-es spanyol polgárháború alatt, ahova tudósítani utazott, beleszeretett Martha Gelhornba.

Hemingway-nek ez volt a harmadik házassága, de ez is tönkrement a második világháború alatt. Az ok: Mary Welsh. Ő lett a nőbolond író utolsó és legodaadóbb felesége. Hemingway ekkorra – hiába kapott Nobel-, és Pulitzer-díjat – lefogyott, megrogyott, írói fantáziája elhagyta. Mary próbálta benne tartani a lelket, de nem sikerült: egyik reggel puskalövésre ébredt. Hemingway öngyilkos lett, és egy olyan életet hagyott hátra, ahol hasztalan kereste a boldogságot.

Fotók: magyarnarancs.hu, huffpost.com

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.
Lifestyle
Gusztáv antibakteriális talpbetétet vásárolt, és az interneten közkincsé tette a leírást, amivel találkozott.
Lifestyle
Elég sok madár Magyarországon telel át, vannak azonban ételek, amiket szigorúan tilos nekik adni.
Utazás
Egy jó európai városlátogatás nem feltétlenül a zsúfolt utcákról és a borsos árakról szól. Miközben a legismertebb úti célok egyre drágábbak, léteznek olyan városok, ahol ugyanúgy megkapjuk a...
Lifestyle
Egy 17 éves laptopra sikerült feltenni a Windows 11-et, amin tökéletesen működött is.
Sztárok
Magyar idő szerint hétfő hajnalban adták át 83. Golden Globe-gála díjait, azonban történt valami, ami miatt rengetegen kiakadtak.