Inspiráló nők

Zséda: Pozitívan megyek neki minden napnak

Zsédenyi Adrienn, vagyis Zséda számára az éneklés, a zene maga az élet, el sem tudná képzelni magát nélküle. Már gyerekkorában is érezte, hogy amikor színpadra áll, valami megváltozik körülötte, és imádta ezt az érzést. Akkor elhatározta, keményen fog dolgozni, hogy megvalósítsa álmát, hiszen az életben semmit nem adnak ingyen. A sikerről, a motivációról, az anyaságról és karrierről beszélgettünk az énekesnővel!

„Boldog vagyok, amiért ennek a hivatásnak élhetek”

Van az életedben olyan valaki, akire példaképként, esetleg mentorként tekintesz? Vagy, ha most nincs is, volt?

Egy embert nem tudnék kiemelni, voltak többen különböző életszakaszokban, akik, ha nem is kifejezetten mentorként, de jelen voltak az életemben és sokat segítettek. Ahogyan ők éltek, az követendő volt. Tanultam a tanáraimtól, lélekmesterektől, híres nőktől.

Előfordult olyan a karriered során, amikor legszívesebben feladtad volna?

Komolyan soha nem fordult meg ilyesmi a fejemben. Annyira szeretem, amit csinálok, hogy nem tudnám elképzelni az életemet nélküle. Mindig pozitívan álltam az egészhez. Szerencsés is vagyok, mert mindig volt lehetőségem énekelni, színpadra lépni, így nem kellett ezen gondolkodnom. Persze nehézségek akadtak azért több alkalommal, például minden lemeznél, vagy olyankor, amikor egy nagyot kellett lépnem előre a pályámon. Ilyen esetekben az ember újrafogalmazza, újraértelmezi a helyét a világban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szerinted van olyan könyv, amit minden nőnek el kellene olvasnia? Mi az, amit mindenkinek ajánlanál?

Nem gondolom, hogy létezik egy ilyen könyv. Életszakasz kérdése, hogy mit érdemes éppen olvasni. Egy huszonéves lánynak mást ajánlanék, mint a saját korosztályomnak például. Olyan könyveket javasolnék, mint Jane Austen Büszkeség és balítélet vagy Értelem és érzelem című művei, az Abigélt pedig imádtam. Szóba jöhet még az Ártatlanság kora Edith Whartontól, vagy az Ízek, imák, szerelmek Elizabeth Gilberttől. De ajánlhatnám Louisa May Alscott Kisasszonyok című könyvét is. Vannak olyan könyvek, amiket a női lét, a nőiség miatt érdemes elolvasni.

Mi történik egy olyan napon veled, amelynek a végén azt érzed, elégedett és sikeres vagy?

Alapvetően tényleg pozitívan megyek neki minden napnak. Mindennap újra tudom kezdeni, még ha esetleg az előtte való napokban nem is minden úgy történt, ahogy szerettem volna. Mindennap úgy kelek fel, hogy az új nap egy újabb lehetőség. Imádom azt az érzést, amikor ott vagyunk a koncerten és megtörténik A pillanat, amikor az „angyal is átszáll a termen”. Amikor minden összejön, amikor úgy szól a zene, a hangom, a közönség úgy veszi át az érzelmeket, ahogyan az a legjobb. Azt is imádom, amikor megyünk haza koncert után a rakparton és látom Budapest fényeit. Ilyenkor tényleg azt érzem, hogy boldog vagyok, amiért ennek a hivatásnak élhetek egy gyönyörű városban. Mellé pedig van egy szép családom. Mindez nagyon jó érzés.

Fotók: Femcafe/Debreczeni Zita

Oldalak

Inspiráló nők
Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...