Lifestyle

Egy balett-táncos vallomása: 5 dolog, amit a tánc tanított nekem az életről

Jamie Haas hivatásos balett-táncos, emellett latin táncot is oktat. Ez a szenvedélye; amióta csak csinálja, fizikálisan, mentálisan és emocionálisan is teljesen elkötelezettnek érzi magát iránta. Az elmúlt öt évben nagyon sok mindent tanult a táncparketten – olyan dolgokat, amiket az élet bármely területén lehet hasznosítani. Veletek is megosztjuk a lány tapasztalatait – a saját szavaival mondja el, miben segítette őt a művészi mozgás.

1. Ahhoz, hogy tudj másokkal is foglalkozni, először magaddal kell törődnöd

A legfontosabb lecke, amit eddig elsajátítottam, az, hogy szeressem önmagam, és szánjak magamra kellő mennyiségű időt. Ez nem azt jelenti, hogy abszolút nincs szükséged másra - az embereknek szükségük van egymásra, erről egy kicsit később beszélni is fogok. Ezzel inkább azt próbálom kifejezni, hogy ahhoz, hogy másokat szerethess, először saját magadat kell dédelgetned. Balett-táncosként, ha nem értem és tudom a saját lépéseimet, akkor előbb vagy utóbb a partnerem lábán fogok landolni. Ha nem ismerem a saját határaimat, akkor a súlyommal ránehezedek a vállaira, és arra kényszerítem, hogy mindkettőnket ő tartson. Ha megbékélsz magaddal, elég erős és boldog lehetsz.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

2. Bízz és engedd el magad

A táncnál mindig tudni kell, mikor engedd el a lépéseket. Vannak olyan mozdulatok, amelyekbe szabályosan bele kell esnem, hogy gyönyörűnek és autentikusnak tűnjön az egész. Ha megpróbálom kontrollálni magam, vagy megóvni attól, hogy elveszítsem az egyensúlyom, a lépés nélkülözni fogja azt a nyers, természetes szépséget, amivel rendelkeznie kellene. Az eredmény pedig az, hogy ridegnek, merevnek tűnök. Ahhoz, hogy kontrollálni tudd magad, meg kell tanulnod elveszteni a fejed. Az élet tele van csodálatos meglepetésekkel, ám csak akkor tudjuk őket a legteljesebben megtapasztalni, ha néha sodródunk az eseményekkel és nem az a cél, hogy mindent irányítsunk. Hagyj helyet a váratlannak!

Fotó: ufunk.net

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.
Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.
Lifestyle
Alig egy hete a kőrisrontó bogár terjedése miatt kongatták meg a vészharangot, most pedig közvetlenül a magyar határnál bukkant fel a japán cserebogár.
Lifestyle
Visszatér a kánikula, hétfőn már 38 fokos hőség várható, a HungaroMet 9 vármegyére másodfokú riasztást adott ki. Keddre megérkeznek a zivatarok.
Sztárok
Több mint egymillió dolláros csalási botrányba keveredett Selena Gomez és édesanyja, miután a befektetők bíróság elé idézték őket közös cégük miatt.