Sztárok

Nincs igazság! - 6 tehetséges színész, akik még sosem kaptak Oscart

Már csak három hetet kell aludni és itt az Oscar-díjátadás. Ebből az alkalomból szedtük össze azokat a zseniális színészeket, akiket ugyan jelöletek a díjra, de eddig még sosem kapták meg az elismerést, amelyet igazán megérdemeltek volna!

Leonardo DiCaprio

Az Oscar örök vesztese egyértelműen Leo. Az idei jelölésével együtt, eddig összesen ötször került közel álmai díjához, de egyszer sem sikerült hazavinnie azt. A két BAFTA-, és három Golden Globe-díj tulajdonosa idén remélhetőleg megkapja az elismerést a The Revenant című filmben nyújtott alakításáért. Ha mégsem így lesz, az internet nép valószínűséggel fellázad majd és beindul a mémgyár.

Glenn Close

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 68 éves világsztár két Golden Globe-, és két Emmy- díjat már bezsebelt, viszont az Oscart soha nem hozta el, pedig hatszor is jelölték rá. 2011-ben, utolsó jelölése kapcsán csak annyit mondott a keserű szájízéről érdeklődő újságíróknak, hogy neki már az is elég nagy megtiszteltetés, hogy bekerülhetett a világ öt legjobb színésznője közé, ráadásul nem is egyszer.

Tom Cruise

A szcientológia földi nagykövete bár már három Golden Globe-ot begyűjtött, Oscart még sosem kapott, pedig már háromszor is jelölték rá. Bevallása szerint még nem adta föl, hogy egyszer elhozza a díjat, amire esélye is van, hiszen az elkövetkezendő években eddig hat filmje kerül majd a mozikba.

Fotó: navajopost.org, image.ie, foxnews.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Sztárok
Szeptemberi születésnapja után élete legszebb ajándékára vár Szabó Zsófi, aki a napokban hozza világra második gyermekét egy svájci klinikán, ahol férjével már izgatottan készülnek a családbővülés...
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...