Home&Design

Nagy szőnyegtisztítási kisokos - Otthon, olcsón, hatékonyan

A karácsony előtti szőnyegtisztítás szinte kötelező, hiszen a gyerekek azon fognak fetrengeni, behozzák a vendégek a sarat és egy-egy buli közben a bor is kiborulhat a kedvenc világos szőnyegünkre. Mutatunk nektek pár olyan olcsó tippet, amivel megspórolhatod a hivatásos szőnyegtisztító munkásokat, de az eredmény ugyanolyan illatos és tiszta lesz!

Csodaszer két komponensből

A száraz szőnyegtisztító az abszolút kedvencek közé tartozik, hiszen nem kell várni hogy a kárpit kiszáradjon, azonnal élvezhetjük a kellemes illatot és a ragacsmentes tisztaságot. Ehhez össz-vissz 2 dologra lesz szükségünk, ráadásul mind a kettő filléres termék. A szódabikarbóna szagtalanító hatása eddig is ismert volt, ám feldobhatjuk egy kis illóolajjal, ami remek illatot hagy maga után. Fél kilogramm szódabikarbónához keverjünk pár csepp levendulaaromát, majd egyenletesen szórjuk le vele a szőnyeget. Hagyjuk fél órát állni, majd alaposan porszívózzuk ki. Garantáltan frissen illatozó, tiszta szőnyeget kapunk.

A beszáradt folt nem gond többé

Megesik, hogy kitakarítás helyett hagyjuk megszáradni a foltot a szőnyegen, és inkább ráhúzunk egy robosztus bútort. Ezekre a pecsétekre is van házi módszer, mégpedig a legolcsóbb fajtából. 1 evőkanálnyi zsíroldó mosogatószert keverjünk össze fél pohár 20%-os ecettel és öntsük föl szénsavas ásványvízzel. Ezt a keveréket masszírozzuk bele az eltávolítani kívánt foltba, majd hagyjuk hatni a keveréket fél óra alatt. Ezután csak át kell törölni tiszta vizes szivaccsal és el is tűnt a flekk.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Viaszos borzalom

Az óraátállítás korai sötétségét egy kis romantikázással és gyertyafénnyel a legkellemesebb oldani, azonban ez könnyen félrefolyik, és elcsúfítja a szőnyegünket. Nem kell aggódnunk többé, mert ha hagyjuk hogy megkeményedjen a viasz, egy kés segítségével fel tudjuk kaparni. Ha maradna vissza még a foltból, nedvszívó papírtörlővel fedjük le azt, majd alacsony hőfokú vasalóval menjünk át a plecsnin. A papírtörlő fel fogja szívni a viaszt, és nem marad más, csak a tiszta szőnyeg.

Bútor nyomta kopaszság

Ha sokáig tartunk egy bútort ugyanazon a helyen, akkor a szőnyeg szálait letapaszthatja, amit nagyon nehéz lesz felszedni. Ma már lehet kapni kimondottan a bútorlábakra ragasztható filcdarabot, amik ezeket a baleseteket akarják megelőzni, de ha már hasonló kopasz részekkel van dolgunk, erre is van megoldásunk. Ha van gőzölős vasalónk, üzemeljük be, ha nincs, akkor nedves törölközőt fektessünk a foltra, és vasaljuk át vele a felületet. Ez fellazítja a szálakat, majd ezen tovább segíthetünk, ha puha kefével feldörzsöljük a maradék letapadást. Az eredmény: mint új korában.

Fotók: firstchoicecarpetcleaners.com

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...
Sztárok
Noha Sarolta hercegnő még csak 11 éves, a brit királyi család már most rendkívüli körültekintéssel tervezi a jövőjét. A szakértők szerint a palota tudatosan, apró lépésekben vezeti be Vilmos herceg...
Egészség
Sokan nem is sejtik, hogy a rágógumik többsége ma már műanyag alapú, így a rágás során néhány perc alatt akár több ezer mikroműanyag-részecske is felszabadulhat. A Semmelweis Egyetem szakértője arra...
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...
Sztárok
Brasch Bence tiszta vizet öntött a pohárba: a népszerű színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy házassága Gál Réka Ágotával menthetetlenül véget ért. A szűkszavú, de annál őszintébb...
Lifestyle
A mobiltelefon ma már szinte folyamatosan a kezünkben van, ezért gyorsan koszolódik, és rengeteg baktérium is megtelepedhet rajta. Sokan rendszeresen tisztítják, ám éppen a legnépszerűbb módszerrel...