Lifestyle

A segítség ára - Ezek a gyerekek "újra megtanulnak bízni az emberekben"

Hogy élik meg a gyerekek, ha kikerülnek a komfortzónájukból, akár egy napra is?

„A gyerekek izgatottan várták az utazást, sokan közülük most először voltak a fővárosban. A rendezvény előtti napon alig lehetett ágyba zavarni a kicsiket, az indulás napján pedig már hajnalban fent voltak. Bár tartanak az új helyzetektől, de keresik és élvezik is ezeket, több futó barátság szövődött a játéknap alatt.”
/Kecskeméti SOS Gyermekfalu/

A konkrét termékadományon kívül miben tud még segíteni egy ilyen kampány a gyerekeknek?

"A kézzel fogható adományon kívül a szolidaritásra, a segítõvé nevelés folyamatára van egy-egy ilyen akció nagy hatással. A gyerekek megtanulhatják, hogy összefogással a sok kis öt forintból lehet akár 5 millió forint is. Azt is meg kell tanulniuk, ha valaki jobb helyzetben van, akkor segítsen a nála nehezebb helyzetben lévõ, rászorult embereken."
/Hűvösvölgyi Gyermekotthon/

"Az ilyen jellegű találkozások igen jó hatással vannak gyermekeinkre. Ebben a környezetben nyugodtabbak, biztonságban érzik magukat, nő az önbizalmuk, bátorságuk, nyitottságuk, s ami a legfontosabb, újra megtanulnak bízni az emberekben. Látják és érzik, hogy a nevelőiken kívül mások is vannak, akik rájuk figyelnek, akik tenni akarnak értük és ezt gyermekeink igen „magasan díjazzák"."
/Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény/

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...