Egészség

Ez az egyik vezető halálok hazánkban - Évente 20-25 ezer áldozatot követel

Bár már jóval kevesebbeket érintenek a keringési szervek, vagyis a szív és az erek betegségei, még mindig a leggyakoribb halálokot jelentik Magyarországon. Közöttük is élen jár a szívinfarktus, éves előfordulását hazánkban 0,20–0,25 százalékra (évi 20–25 ezer új beteg) becsülik. Elmondjuk, milyen tünetei vannak, és hogyan védekezhetünk ellene!

A szívinfarktusról

A szívinfarktus során a vérellátás elégtelenné válik, így a szívizom egy része elpusztul. A stroke-kal ellentétben vértelen, vagyis kialakulásakor egy véralvadék hirtelen elzár vagy erősen beszűkít egy artériát a szívben. A webbeteg.hu szerint, noha a tünetek jobb felismerésének és a kezelés javulásának köszönhetően a betegek többsége túléli a rohamot, szívinfarktus után sok esetben már rosszabb az életminőségük, ráadásul nagyobb az esélyük arra, hogy a szívük felmondja a szolgálatot.

Felnőtteknél minden öt halálesetből egy szívinfarktus következménye; és bár férfiaknál négyszer gyakoribb, a női változókor után a gyengébbik nem képviselőinél is ugyanannyiszor fordulhat elő.

Tünetei

A szívinfarktus tipikus tünetei viszonylag jól ismertek, mégis gyakran előfordul – főleg nőknél, idősebb betegeknél és cukorbetegeknél –, hogy nem jár olyan drámai szimptómákkal, mint gondoljuk. Sőt, olyanok is vannak, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető jelek. Ennek ellenére felsoroljuk, mikre kell figyelnünk: minél többet tapasztalunk az alábbiak közül magunkon vagy másokon, azonnal cselekedjünk:

  • nyomásérzés a mellkas közepén
  • percekig fennálló, szorító mellkasi fájdalom
  • kisugárzó fájdalom a mellkasból a váll, a kar, a hát vagy akár a fogak, állkapocs irányába
  • egyre sűrűsödő mellkasi fájdalmak
  • folyamatosan fennálló fájdalom a has felső részén
  • légszomj
  • izzadás, ájulás
  • hányinger, hányás

Fotók: liberationfitness.ca, monthshot.com
Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Egészség
Sztárok
Úgy tűnik, továbbra sem felhőtlen a viszony III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között, még akkor sem, ha a közelmúltban ismét személyesen találkoztak. A kulisszák mögött állítólag olyan...
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...