A tökéletes sültkrumpli - Recept

A sültkrumplit mindenki szereti, néhány fűszerrel és egy kis trükkel pedig igazán ínycsiklandozó fogást varázsolhatunk ebből az egyszerű, de annál nagyszerűbb kedvencből.

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya
  • tengeri só
  • frissen őrölt fekete bors
  • olívaolaj
  • 1 fej fokhagyma gerezdekre szedve
  • vörösborecet
  • 1 csokor friss rozmaring

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 190ºC-ra. A burgonyát mossuk és hámozzuk meg, majd kockázzuk fel nagyobb darabokra. Ezután tegyük lábasba, sózzuk meg és engedjünk rá annyi hideg vizet, hogy éppen ellepje. Tegyük fel főni és miután a víz felforrt, még főzzük körülbelül 10 percig. Amikor a burgonya megpuhult, csepegtessük le és hagyjuk száradni pár percig. Ezután egy tepsibe locsoljunk egy kis olívaolajat, tegyük bele a burgonyákat, sózzuk és borsozzuk, majd tegyük be a sütőbe sülni körülbelül 30 percre amíg a tetejük aranybarna nem lesz. A már félig elkészült krumplit vegyük ki a sütőből és egy krumplitörő segítségével óvatosan nyomkodjuk le egy picit a tetejét, éppen csak annyira, hogy megrepedjenek picit, de ne törjenek pépesre. Ha ezzel megvagyunk, a rozmaringleveleket szedjük le a szárról egy tálba, dobáljuk bele a fokhagymagerezdeket, locsoljuk meg egy pár csepp olívaolajjal és kenjük meg vele a krumpli tetejét, majd tegyük vissza sülni még körülbelül 40-45 percig és máris kész a kívül ropogós, belül omlós, tökéletes sültburgonya.

Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket ismerőseiddel is!

Fotó, leadfotó: bigspud.co.uk
Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...