Visa run - Látogatás Myanmarban

Átléphettük a határt

Közben a sofőrjeink elmentek enni, minket pedig elirányítanak a legközelebbi boltba, “Vegyetek whisky-t és cigit!” Elsőre nem értem, de aztán Lefi kapcsol, itt minden sokkal olcsóbb. Az árak bathban vannak és bathtal is fizetünk – bizonyára fel vannak készülve a Thaiföldről érkező Visa run-turistákra. Mi egy kókusz rumot választunk, a címke szerinte Myanmar rum, tehát helyi anyag, otthon meglátjuk, milyen lesz! Ketten vagyunk, ez a boltosnak is feltűnik, kínálgatja a többi italt, mondván egy liter/fő, ennek a whisky-nek olyan íze van, mint a Jack-nek! Nem vagyunk bátrak, maradunk a kókusz rumnál, abból is csak egy liter.

Teszünk még egy kört a helyi piacon, de a szagoktól inkább kifordulnék, a nyers hal keveredik a különféle chilipasztákkal, az utolsó métereket már lélegzetvisszafojtva teszem meg. Visszaérkezünk a kikötőhöz és búcsút intünk Myanmarnak – ami egyébként eredetileg Burma, sőt a helyzet az, hogy a katonai hatalomátvételt követően változtatták meg az ország nevét és ezzel még nem mindenki ért egyet.

Thaiföldre érve jöhet az újabb pecsét, április 7-éig maradhatunk az országban. Meleg van, már két óra elmúlt, a túravezetőink jégkrémmel lepnek meg minket. Én mindig azt mondom, hogy adj egy kis tejszínhabot, meg mogyorót is – azaz adj többet, mint amit a vásárló elvár és máris pozitív képpel megy tovább és nem kizárt, hogy másoknak is megemlít majd. Ez a gesztus pontosan ilyen volt, az árban nem volt fagyi, nem volt elvárás, egyszerűen meleg volt és kaptunk.

Fagyi után bekevertünk egy-egy proteint is, mert eddigre már nagyon éhesek voltunk, de az útitársaink is, ezért megálltunk egy helyen falatozni. Rögtönzött ebédünk után kiderült, hogy a közelben van egy termálvízforrás, át is sétáltunk, bele is lógattuk a lábunk, majd ki is kaptam – 40 fokos volt a víz. A mellettem álló thai pasi nem zavartatta magát, lazán belesétált majd leült, ettől én is erőt kaptam, immáron lábszárközépig álltam a 40 fokos vízben, de nem lehet ezt sokáig bírni. Már négy óra is elmúlt, mire visszaindultunk és ez nem jelentett sok jót, mert előttünk állt még minimum öt óra az útból. Próbáltam aludni, játszottunk, megnéztünk egy filmet (Non-stop, akció, kaland, repülőút, eltérítés, túszejtés, halottak. A rossz minőségű thai utak okozta zötykölődés pedig mintha a repülőt rázta volna.), bárhogy ültem, fájt a lábam, a fejem, és még mindig nem értünk haza. Csak mentünk, mentünk a sötétség ismét ránk borult és már csak fél óra. Fél óra múlva pedig már csak ötven percre voltunk Hua Hintől, de végül fél 11-kor megérkeztünk – a hotelnél raktak ki, ahol reggel felvettek.