Recept

Tonhalas tészta - Recept

Munka után nincs kedved sokáig a konyhában állni, vagy hirtelen vendégek jelentkeztek be és nem tudod, hogy mit főzz? Akkor itt ez a fantasztikus recept.

Forraljunk vizet, melyhez tegyünk egy evőkanál olajat és egy kiskanál sót. Amíg a tészta fő, addig egy serpenyőben az olajon megpirítjuk az apró kockára vágott fokhagymát. Ügyeljünk arra, hogy ne barnuljon meg. Ráöntjük a tonhalat, melynek nem szükséges a levét leönteni, aztán mehet bele bogyó, majd a felkockázott paradicsomot is hozzáadjuk. Fűszerezzük meg sóval, borssal és friss vagy szárított oregánóval. Ízlés szerint chilit is adhatunk hozzá. Ezt az egészet még 5 perc

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Hozzávalók

  • olívaolaj
  • 1 fej fokhagyma
  • 2 konzerv tonhal
  • 1 üveg olívabogyó
  • 6-8 paradicsom ( télen ez helyettesíthető, konzervvel)
  • oregánó
  • Só, bors
  • chili
  • parmezán sajt

Elkészítés

Forraljunk vizet, melyhez tegyünk egy evőkanál olajat és egy kiskanál sót. Amíg a tészta fő, addig egy serpenyőben az olajon megpirítjuk az apró kockára vágott fokhagymát. Ügyeljünk arra, hogy ne barnuljon meg. Ráöntjük a tonhalat, melynek nem szükséges a levét leönteni, aztán mehet bele bogyó, majd a felkockázott paradicsomot is hozzáadjuk. Fűszerezzük meg sóval, borssal és friss vagy szárított oregánóval. Ízlés szerint chilit is adhatunk hozzá. Ezt az egészet még 5 percig főzzük, hogy az ízek jól összeérjenek, majd elzárjuk alatta a tüzet. Összekeverjük a tésztával és fedő alatt állni hagyjuk negyed órán át. Parmezán sajttal tálaljuk.

Ha szereted a tonhalat, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg a receptet másokkal is!

Fotó: uncannygoodness.blogspot.com

Oldalak

Recept
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.