Utazás

10 hely, ahol valódi időutazásban lehet részed

8. Dunnottar kastély, Skócia

Stonehaventől néhány kilométerre található Dunnottar vára, mely egy középkori erődítmény. Igazi kalandtúra, meredek sziklás hegyet megmászva juthatunk el oda. Ez a titokzatos hely csodálatos kilátást tár elénk, mely magában őrzi a sötét kor eseményeit. A romos épület nagyjából 12 ezer négyzetméternyi területen terül el, melyet érdemes felfedezni, mivel annak idején itt rejtették el a koronázási ékszereket az angolok elől.

9. Mystras, Görögország

Peloponnészoszi félszigeten, Spártától nyugatra fekszik az egykori bizánci város, Mystras. Számtalan templom és kápolna épült itt, melyek a mai napig jó állapotban maradtak fenn. A vár alatt egy virágzó kis falu épült, ahova mindenképpen el kell látogatnunk, ha egy kellemes pihenésre vágyunk.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

10. York, England

York városában található a világ legérdekesebb utcája, a Shambles utca, mely néhol annyira keskeny, hogy a házak teteje már szinte összeér. Kellemes hangulatú éttermek és kávézók várnak itt bennünket. Ez az a város, mely legjobban megőrizte középkori kinézetét Angilában.

Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot vagy oszd meg barátaiddal is!
Ezt is ajánljuk: Varázslatos Portugália! Magával ragadó videó Dél-Európa legszebb tájairól

Fotók: fatgordon0.deviantart.com, retireandgo.blogspot.com, rothwells-supertravel.co.uk; Leadkép: flickr.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egy friss tudományos elemzés szerint a csecsemők képernyőhasználata súlyos, életre szóló fejlődési kockázatokkal jár. Szakértők kongatják a vészharangot, mivel a két év alatti gyerekeknél a digitális...
Sztárok
Nem mindennapi helyzetben próbálja ki magát Sánta Laci és Széphalmi Juliska: a válásuk után is együtt dolgozó, közös gyermeküket közösen nevelő expár az RTL+ Exek csatája második évadában is bizonyít...
Fashion&Beauty
36 új darab, a Black by Orsoya ready-to-wear vonal debütálása, couture ihletésű STARDUST lookok, kreatív divatkollaborációk és fine dining élmény egy összművészeti presztízseseményen.
Sztárok
A gyereksztárként világhírűvé vált Frankie Muniz újabb fordulóponthoz érkezett az életében. A színész és autóversenyző, valamint felesége, Paige Price közös közleményben jelentették be, hogy tíz...
Sztárok
Jennifer Lopez magánélete hosszú évek óta foglalkoztatja a publikumot, ezért nem meglepő, hogy a rajongók folyamatosan találgatják, vajon ismét nyitott-e egy új szerelemre. Az énekesnő és színésznő...
Lifestyle
Megrázó, ám végül szívmelengető történet borzolja a kedélyeket: egy elhanyagolt, dobozba zárt macska megmentése után a mikrochip ellenőrzése olyan titkot tárt fel, amely teljesen új megvilágításba...