Lifestyle

Neera léböjtkúra

Pár napja egy kedves kollégám említette, hogy most végigcsinál egy léböjtkúrát… Tíz naposat. A baráti társaságomból már többen is mondták, hogy a Neera milyen jótékony hatású. Sőt, van olyan is van, aki 3-4 havi rendszerességgel megcsinálja. Többször elhatároztam, hogy belefogok, de nem tettem. Pedig be is szereztem egy dobozzal. De most végre elkezdtem… De még hogy?!

Hétfő

Az történt ugyanis, hogy hétfő reggel, amikor felkeltem, tojásrántottára vágytam. Gyorsan, a szokásosnál sokkal gyorsabban rendbe szedtem magam, felöltöztem, és elindultam a színházba, hogy majd ott a büfében csináltatok egy jóóó kis reggelit. :) Már láttam magam előtt a három tojásból, bacon szalonnából készült, sajttal megszórt ételkompozíciót. Mellé persze felszeletelve egy kis paradicsom és paprika, ahogy az kell. Ezzel a képpel a fejemben bandukoltam a körúton, mikor egyszer csak belém nyilallt a gondolat, hogy NEEE! DE HISZ ÍGÉRETET TETTEM! És így volt. Megígértem, elsősorban magamnak, és persze a kollégámnak, hogy végigcsinálom vele ezt a léböjt kúrát.

A fene! - gondoltam… Ehetnék, simán megtehetném, senki nem kényszerít, hogy elkezdjem, de kíváncsi is vagyok, meg a kihívásokat is szeretem… Végül nem ettem, csak vettem egy nagy vizet és bementem próbálni. Apropó próba, elkezdtük a Mamma Mia! -t végre! Nagyon vártam már. :)

Végigtoltam a próbát, a másfél liter víz szinte teljesen elfogyott, hazamentem kb. fél három körül és gyorsan elkészítettem az első adagot.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A dobozon az áll, hogy másfél dl citromlé, ugyanennyi a barnás neera lötyiből és 1,7 liter víz. Ez egy napi adag. Nagyon szeretem a citromlevet, pontosabban a limonádét, amit úgy szoktam elkészíteni, hogy nem csak kifacsarom a citrom levét, hanem ki szoktam szedni a gyümölcs húsát is és azt is bele teszem. Fogom a kanalat, a héj és a hús közötti fehér puha résznél pedig különválasztom. Mármint nem a kanalat, hanem a … Na, érted... Pont úgy néz ki, mintha tökéletesen meghámoztuk volna a citromot. A lényeg, hogy itt sem csináltam másképp. Kettő egészet tettem a cuccba. Majd jött a neera.

Erről kb. azt kell tudni, hogy többféle pálma és juharfa nedvéből készült szirup, és állítólag minden fontos vitamin- és ásványi anyagot tartalmaz, amire a szervezetnek szüksége van. Az íze pont olyan, mint a juharszirupé. Ettél már igazi amerikai palacsintát ezzel az édes sziruppal nyakon öntve? Isteni! (Jesszus, csak a kajáról tudok beszélni?! Megőrülök!) Majd amint mindent összeöntöttél, a szirupot a citromlevet és a vizet, egy késhegynyi cayenne borssal ízesíted. És ennyi. Nem bonyolult.

Mire elkészült az első adag, már elég éhes voltam, úgyhogy első húzásra egy jó fél litert letoltam. Aztán mentem a dolgomra. Késő délután még jött egy szigetkör. Na, jó, kicsit sétáltam is. ;)

Nagyjából ez volt az első nap, röhögve kibírtam kaja nélkül.

Fotó: marnieclark.com

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Akár családi ebédről, otthoni pihenésről vagy elegáns vacsoráról legyen szó, egy jól megválasztott karácsonyi szett nemcsak a megjelenést, de a hangulatot is feldobja.
Lifestyle
Mindenkinek szüksége van arra, hogy fontosnak és megbecsültnek érezze magát abban a kapcsolatban, amiben van.
Fashion&Beauty
Eva Longoria nem akárhogy kívánt boldog karácsonyt a követőinek: a színésznő egy fantasztikusan elegáns ruhában küldött jókívánságot a közösségi oldalán.
Sztárok
Alicia Silverstone egyik friss interjújában ismét előkerült a ’90-es évek egyik legnagyobb tinikultusza, a Clueless – Spinédzserek, amely generációknak határozta meg a könnyed, vicces és mégis...
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg már most előre gondolkodik, így készen állnak, ha hirtelen minden megváltozik körülöttük.
Lifestyle
Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.