Sztárok

Nagy esélyekkel indul Kállay-Saunders András az Eurovízión

Ünnepélyes keretek között, a részt vevő delegációk vörös szőnyeges bevonulásával tartották vasárnap este Koppenhágában az idei, sorrendben 59. Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos megnyitóját, amelyen 37 ország előadói vonultak be a dán főváros Városházájára, ahol egy nagyszabású parti indította el a verseny hetét.

"Abszolút elégedett vagyok"

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Városház téren több száz fős rajongói tömeg, és a sajtó várta az autókon érkező versenyzőket, akik közül elsőként a tavalyi győztes, Emmelie de Forest dán énekes haladt végig a vörös szőnyegen, őt követte a svéd induló, Sanne Nielsen, az izraeli Mei Feingold, majd következtek a többiek, 19-ikként pedig a magyar induló, Kállay-Saunders András.

A magyar énekest sokan a verseny egyik lehetséges meglepetéseként tartják számon, talán ennek köszönhető, hogy a Városházára menet nagyon sok kérdést kapott a tévés stáboktól, és sok autogramot is kiosztott.

„Még sosem voltam vörös szőnyeges megnyitón, nem egészen tudtam, hogy mire számítsak. Az autóból kiszállva először kicsit ijesztő volt, de utána nagyon jól éreztem magam. Mindkét oldalról a nevemet kiabálták és mindenki közös fotót vagy interjút szeretett volna készíteni” – mondta András, aki többek közt a BBC, ORF és az NDR csatornáknak is nyilatkozott. „Nagyon várom a hétfő estét, mert ez az első igazi megmérettetés. Az országok szakmai zsűrije ugyanis ezt a próbát követi figyelemmel és ez alapján pontoz, a nézők pedig a keddi élő adás alapján voksolnak” – tette hozzá, majd elárulta, hogy néhány apró változtatás lesz az előadásban, amikre azonban csak kedd este derül fény: „Abszolút elégedett vagyok a produkciónkkal, a helyi stáb nagyon profin oldotta meg a feladatot.”

Az M1 május 6-án, kedden 21 órától élőben közvetíti az 59. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét.

Fotó: EBU

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.