Sztárok

Mentor lett Zsédából

Zséda boldogan vállalta a mentori szerepet. Negyedéven át személyesen segít tanácsaival egy 17 éves lánynak, akinek álma, hogy sikeres énekesnő lehessen.

"Örültem ennek a felkérésnek"

Harminc tehetséges fiatal vehet részt abban a programban, amelyben Zsédenyi Adrienn is szerepet vállalt. A Tehetség Piactér programja negyed éven át tart, és fő célja, hogy a csatlakozó fiatalok kibontakoztathassák tehetségüket, fejleszthessék önismeretüket, közelebbről megismerhessék azt a hivatást, mely az álmaikban szerepel. Ebben a folyamatban mentorok segítik őket, a vágyott pályák jeles képviselői.

Zsédenyi Adrienn Nemes Anna Rebeka mentorálását vállalta, aki 17 éves, jelenleg gimnáziumi tanulmányai mellett tanul jazz éneket, és az álma, hogy sikeres énekes legyen.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A fiatalok bepillantást kaphatnak a vágyott szakma működésébe

"Ahhoz, hogy egy tehetség kibontakozhasson, rendkívül fontos, hogy legyen legalább egy olyan ember a közelében, akinek a kérdéseit felteheti, akinek segítségével bepillantást kaphat a vágyott szakma működésébe. Nekem is voltak mestereim, akiktől rengeteget tanultam, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Örültem ennek a felkérésnek, mert most azt a sok jót, amit másoktól kaptam, talán én is továbbadhatom." – mondta el az új kezdeményezés kapcsán az énekesnő.

A projekt első budapesti találkozóján közel 30 fiatal és ugyanennyi mentor gyűlt össze, hogy a negyedéves együttműködést megalapozandó ismerkedjenek és beszélgessenek egymással.

A javarészt 16 és 22 év közötti fiatalok a legkülönfélébb területeken tehetségesek, a művészetektől a tudományokig. Délelőtt Prezi képzésen vettek részt, a délután pedig az inspiráló találkozások jegyében telt.

Fotók: Mayer András, Tehetség Piactér

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van egy kabátfazon, amely a legegyszerűbb farmeres szettet is elegánsabbá teszi, estélyi ruhával pedig igazi hollywoodi megjelenést kölcsönöz. A műszőrme kabát idén is a téli ruhatár egyik...
Lifestyle
Ha valakinek nincs testvére, sokan máris kész magyarázattal állnak elő: biztosan mindent megkapott, elkényeztették a szülei, és soha nem kellett másokhoz alkalmazkodnia. A terapeuták tapasztalatai...
Lifestyle
Rengeteg ember felnőtt korában is húzza az orrát a céklára, pedig ennél olcsóbb és egészségesebb élelmiszert keresve sem lehet találni télen.
Lifestyle
Tibi atya egy régebbi trappista sajtos posztját osztotta meg, és azt mondta addig fogja ezt csinálni, amíg aktuális.
Egészség
XIV. Leó pápánál tüdőrákot diagnosztizáltak, azonban a műtétje sikeres volt. Érdekes ez úgy, hogy Leó pápa amúgy egészséges életet él.
Sztárok
A sztár világossá tette: akkor sem kér a mesterséges intelligenciából, ha ez azt eredményezi, hogy szakítania kell a hollywoodi gigavállalatokkal.