Egészség

Létezik olyan, hogy egy pár biológiailag nem illik össze, bármennyire is szeretik egymást?

Van olyan, hogy egy pár biológiailag „nem illik össze”, azonban egy másik párkapcsolatban minden probléma nélkül lehet gyermekük. A meddőség egy olyan erőpróba, amely akár nagyon meg is erősítheti a kapcsolatot, de az ellenkezője sem kizárt.

„Hat éve együtt voltunk és rettenetesen szerettünk volna gyereket. Az utolsó három évben orvostól orvosig jártunk, sehol semmi problémát nem találtak – mégsem sikerült teherbe esnem. Borzasztóan megviselte a kapcsolatunkat: kezdtük egymásban keresni a hibát. »Biztos azért nem, mert te...« – kezdődött el sokszor a mondat. Egyre feszültebbek lettünk, hétköznapivá vált a veszekedés, majd a férjem elköltözött. Átbeszéltük, aztán tettünk még egy próbát: párterapeuta, sok közös program – de a gyerek csak nem jött össze. Végül feladtuk: szétmentünk, mert úgy éreztük, hogy mindkettőnk életében fontos a baba, de erre együtt mi alkalmatlanok vagyunk."

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Olga és Péter története nem egyedülálló, sőt a folytatás sem: mára mindketten boldog házasságban élnek és született gyermekük. Csak nem egymástól. Vajon létezik olyan, hogy egy pár biológiailag nem illik össze, bármennyire is szeretik egymást?

Létezik immunológiai eredetű meddőség

"Az immunológiai eredetű meddőség során az anya szervezete az embriót immunológiai szempontból „idegennek” értékeli, és nem engedi, hogy a méhbe beágyazódjon, vagy korai időszakban kilöki magából vetélés formájában. Mindkét esetben van lehetőség a probléma kezelésére, természetesen speciális szakemberek és kezelések igénybevételével" - mondta el dr. Dr. Kádár János, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet immunológus főorvosa.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...