Lifestyle

Őrületes lufiruhák egy magyar művésztől

Schreiter Nándor érdekes művész. Olyan területen alkot, amiről a legtöbben még nem is hallottunk. Nem egyszerűen lufikat hajtogat, hanem művészi igényességű lufiruhákat álmodik meg és készít el, amiben ráadásul a világ legjobbja szeretne lenni. A lufihajtogatásról, tapasztalatairól és céljairól beszélgettünk a korábban Mr. Ballonként is ismert alkotóval.

Mikor kezdtél el foglalkozni a lufihajtogatással?

Röviddel azután, hogy elindítottam a saját gyermekrendezvényeket szervező cégemet, ahol néhány hónap elteltével találkoztam a lufihajtogatással. A bohócaim kutyát, zsiráfot hajtogattak és akkor derült ki számomra, hogy ez mennyire vicces, így kipróbáltam én is. Ez olyannyira jól sikerült, hogy rá két hétre a Magyarországi profik között a második lettem. Tehát sose tanultam ezt az egészet, hanem valahogy jött magától. Abban az évben kimentem a magyar csapattal Belgiumba az akkori lufis világbajnokságra és ott találkoztam először a lufiruhával. Nagyon-nagyon megtetszett ez a téma, viszont tudtam nagyon jól, hogy még nincs meg az a tudás a kezemben, ami egy ilyen alkotás készítéséhez szükséges.

Vannak nagy nemzetközi lufihajtogató művészek?

Természetesen, mint ahogy minden szakmában, úgy itt is óriási nevek vannak és talán kijelenthetem, hogy ebbe a „lufis elitbe” már én is beletartozok.

Milyen gyakran van lufihajtogató világbajnokság?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Minden évben van, 2014-ben Amerikában lesz. A világbajnokságon kívül más nemzetközi versenyek is vannak, 2 hét múlva például Szlovéniába megyek egy versenyre.

A versenyeken különböző kategóriák vannak?

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Rengeteg kategória van. Van például 1 lufis kategória, vannak szobor kategóriák, vannak, csapatversenyek és többek között van a szívemhez legközelebb álló ruha kategória. De van olyan kategória is, amikor egy lezárt borítékban kapunk mindenféle lufit. A szabály nagyon egyszerű, a lufikból bármi készíthető, viszont 60perc alatt az összes lufit fel kell használni. Ilyenkor mindig óriási tombolás van, hiszen egy teremben vagy 5-600 ember teker lufit. Ugyanazokból a lufikból mindenki teljesen más dolgokat készít. Egy ilyen versenyt nagyon szeretnék egyszer megnyerni.

Az életed a profi lufihajtogatásról szól, vagy azért visszatalálsz a gyerekekhez és a gyerekrendezvényekhez is?

Szoktam gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt lufit hajtogatni, de nem azt a hagyományos, kutyás, zsiráfos lufihajtogatást. Van egy speciális hajráf, amire mindenféle figurákat szoktam építeni, illetve ezen kívül kardíszes partikat szoktam csinálni. Ugyanis céges partikon is megfordulok lufihajtogatóként, ez a felnőtteknél is jó móka, sőt sokszor talán jobban élvezik mint a gyerekek.

A művészi lufihajtogatásnál is ugyanazt az alap lufit használjátok vagy van valami speciális lufi ehhez?

A jobb bohócok azt használják amit én is használok, ez egy amerikai típusú lufi, Qualatex a neve, és a világ legjobb minőségű lufija.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Brad Pitt megrázó őszinteséggel vallott arról a sötét időszakról, amely az Angelina Jolie-val való válása után vette kezdetét.
Sztárok
Sisi, polgári nevén Vörös Cintia ugyan még csak 2022-ben robbant be a magyar nyilvánosságba, de négy évvel később, idén nyáron már ő a Sziget Fesztivál nagyszínpadának az egyik fellépője. Ráadásul az...
Sztárok
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Lifestyle
Te is azok közé tartozol, akik vásárlás előtt komoly arccal megkopogtatják a dinnyét, majd megpróbálják eldönteni, mit mondott a hang? A módszernek van némi alapja, de önmagában nem garantálja, hogy...
Utazás
Van, hogy ugyanaz az étel a földön teljesen rendben van, a repülőn viszont mintha valaki titokban elrontotta volna. Pedig nem feltétlenül a szakács vagy az alapanyag a ludas – a repülés egészen...
Utazás
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.